Nagy csatározásokat ígér a késő délutáni végjáték az öregfiúk Kustán Kupa teremfoci tornáján
Lázas számolgatás közepette zajlanak a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornán a Tungsram-sportcsarnokban ezekben az órákban is.
A bevezetőben említett agytorna azért is indokolt a teremkupa keretében, hiszen – mint azt előzetesünkben már taglaltuk – a két csoport helyezései alapjában határozzák meg, hogy mely végső helyezésekért mérkőzhetnek a résztvevő foci-együttesek (képünkön egy kispályán is sok csatát látott Almalé – Hidrofilt csatározást, legalábbis annak egy pillanatát láthatjuk). Így kemény meccs, rangadó még jócskán van hátra, tegyük mindehhez hozzá, hogy a 11 csapatot felvonultató teremfoci torna vigaszágának legjobbjai 17 órától mérkőzhetnek egymással, a főág harmadik helyéért 18 órától mérkőzhetnek, míg a finálét 18:30 órakor kezdhetik a felek, melyre minden bizonnyal szép számmal lesznek kíváncsiak a nézők is a csarnok lelátóján.
P.L.
(Fotó: PL)