Az utánpótlásért is mulattak - sikeres bált tartottak a focisták

facebook megosztás

Megtartotta alapítványi bálját az FC Nagykanizsa szombaton este a Kanizsa Arénában. Az ünnepi eseményen többszázan vettek részt és támogatták az egyesületet és a kanizsai labdarúgóutánpótlást. 

Az egyesületi alapítványi bálnak csaknem két évtizedes hagyománya van, az elmúlt négy évben pedig a város legnagyobb komplexuma várta a sportbarátokat, sportolókat, támogatókat. Az ünnepi rendezvénynek minden évben külön tematikája volt, ezúttal az ’50-es-’60-as évek Amerikája és a Hungária együttes klasszikus korszaka volt a téma. A szervezők már fél évvel ezelőtt megálmodták a bál kinézetét, éppen emiatt adott keserédes apropót, hogy a program éppen Fenyő Miklós halálának napjára esett. A főszerep azért így is a szórakozásé és a csapat támogatásáé volt.

- Nagyjából ugyanott vagyunk, ahol tavaly voltunk 420-430 között van a látogatói szám, az a vendégkör, akik itt vannak. Én azt gondolom, hogy erre nagyon büszkék lehetünk, hogy itt együtt eltöltsünk egy ilyen szép estét – fogalmazott Kovács Tamás, az FC Nagykanizsa elnöke. 

A bálon az egyesület és a klub játékosai, valamint az utánpótlás csapatok tagjainak szülei mellett a szurkolói csoport több tagja is részt vett.

FC Nagykanizsa

- Azért fontos, mert az összetartásról szól ez az egész. Beszélgetünk, jól érezzük magunkat, kicsit a fociról is tudunk beszélgetni a játékosokkal, szülőkkel – árulta el Varga Attila, a Fenegyerekek vezetője. 

Az önkormányzat nevében Gábris Jácint, az OKISB elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az önkormányzati képviselő kiemelte az önkormányzat és a kanizsai klub közötti együttműködést, valamint, hogy a csapat szereplése mit jelent a kanizsai sportbarátoknak. 

- Az önkormányzat mindig a lehetőségeihez képest támogatást nyújtott és abban bízom, hogy a jövőben ez ugyanígy meg fog valósulni. Drukkolunk, szurkolunk a csapatnak, hogy minél jobb eredményeket érjen el és a kaposvári ellenfél ellen is sikerül majd jó eredményt felmutatni és tovább tudják folytatni azt a szép, eredményes szereplést, ami az őszi idényt is jelképezte – mondta el Gábris Jácint. 

A programban tombolasorsolás is szerepelt, a felajánlásoknak köszönhetően a résztvevők tucatnyi nyereménnyel gazdagodhattak. Az est programját a Kanizsai Fiatalok Közösségének fellépése is színesítette. Az alapítványi bál résztvevői végül hajnalig szórakozhattak közösen a Kanizsa Arénában.

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.