Sikeres kanizsai szereplés a vármegyei úszó diákolimpián

facebook megosztás

Húsz iskola, mintegy 250 diákjának részvételével a Kanizsa Uszodában rendezték meg az úszók zalai diákolimpiai döntőjét. A tét nagy volt, hiszen itt dőlt el, kik jutnak az országos döntőbe. A versenyen a kanizsai diákok közül többen is első helyen végeztek.

Zala legjobbjaiból népes mezőny gyűlt össze, hiszen a kanizsai és zalakarosi intézmények mellett a zalaegerszegi, keszthelyi, lenti és hévízi iskolák is szép számmal képviseltették magukat. A fiatalabb korosztályok 50, az idősebbek 100 métert úsztak és három váltóversenyt is lebonyolítottak. A szabályok értelmében ügyelnie kellett a szervezőknek, hogy külön kategóriában versenyezzenek azok, akik valamilyen egyesület tagjai. 

- A kicsiknél ugye azok is versenyezhetnek, akik rendszeresen úsznak, a harmadik-negyedik korcsoportot B-kategóriának hívjuk, akárcsak az 5-6-ot. Ott azok indulnak, akik már régóta nem versenyeznek, nem vízilabdáznak, tehát nincs közük versenyszerűen az úszáshoz, ők indulnak amatőr szinten. A kanizsaiak elég jól szerepelnek itt a versenyen, úgy látom – mondta el Sneff Ferenc szervező. 

úszás

Az A-kategóriában a három kanizsai egyesület, tehát a KVSE, a DUSE és az Ebihal sportolói is ott voltak a mezőnyben. A résztvevők többsége az előző években is ott volt a diákolimpián, sőt többen országos rutinnal is rendelkeznek. A vízilabdázó Sikesdi Levente két számban nevezett és a legjobbnak bizonyult a korosztályában. 

- 50 méter gyorsúszásban és 50 méter mellúszásban indultam. 50 gyorson 32 másodpercet úsztam, mellúszásban pedig 43 másodpercet. Ezzel szerintem kijutottam az országosra – tudtuk meg Sikesdi Leventétől, a Hevesi Sándor Általános Iskola tanulójától. 

A fiatalok folyamatosan készültek a rangos versenyre és igyekeztek fejlődni azért, hogy minél jobb időt érjenek el.   

- Az erősségem az biztos, hogy a lábmunka, a karmunka kicsit vissza van maradva. Most volt egy jó hónapnyi készülés, a körzeti verseny és ez is, majdnem 30 edzésen itt voltam – árulta el Horváth Levente, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója. 

A zalai döntőről az első helyezettek kvalifikálták magukat a szentesi országos döntőre, amelyet március végén rendeznek. 

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.