Péter Árpád: Isten és a kampány

Idén úgy alakult, hogy a nagyböjt, néhány napot leszámítva, egybeesik a kampánnyal. Erről pedig Vianney Szent János egyik bölcselete jut eszembe: „Minél jobban megismerjük a másik embert, annál kevésbé szeretjük. Istent azonban – épp ellenkezőleg – minél jobban megismerjük, annál jobban szeretjük”…

A politikai ring jelen harcosai – vannak páran, önjelöltek is, kik vagy az állami támogatásért, vagy erejüket túlbecsülve, esetleg pszichés-mentális zavarral küzdve jőnek és kopogtatnak ezekben a napokban ajánló szignóért – valószínűleg nem ismerik Lellisi Szent Kamill nevét, amitől persze még válhatna belőlük valódi politikus, ám a nagyböjti kampánynapokban érdemes lenne megfontolniuk a tőle származó mondatot: „Jót gondolni, jót szólni, jót cselekedni: az ember Isten irgalmából e három dolog által a Mennyországba jut”.

S csak hogy ne tévedjünk: a Parlament jó hely ugyan, de azért nem a mennyország…

Elnézve a harci hevületet, az indulni vágyók többségét a nagyböjt szelleme nem igen járja át. Ennek a megszentelt időszaknak ugyanis az imádságról, a böjtről és a jócselekedetekről kellene szólnia. Tehát Istenről.

Hogy ki kulcsolja össze a kezét – templomban, vagy odahaza – nem tudom, de szóböjtöt például senki sem fogadott, és sorjáznak a butaságok, hergelődik a jelölt és (kisebb-nagyobb) közönsége is. Az egyik vezér például – aki korábbi önvallomása szerint rendszeresen bérmálkozott…, ebből is láthatjuk, hogy vallási ügyekben tényleg szakértő…–rátámadt az egyházra. Hogy ez zsigeri utálat-e nála, vagy csak a tudatlanságból fakad, szinte mindegy is.

Az érvrendszer mindenesetre az abban a szcénában uralkodó véleménydiktatúrára való hajlam tipikus jeleit mutatja. Mert ugyan miért ne mondhatna egy pap vagy lelkész, püspök,érsek véleményt közéleti ügyekben?!

Számos érv szolgál arra, hogy az egyházellenes, mesterségesen keltett indulatokat – már ha azon a szűk körön kívül vannak egyáltalán – elimináljuk. Az egyik maga a demokrácia. Mert ha ennek a pártvezetőnek, s persze bárki másnak is, joga van elmondani a véleményét bármiről, akkor ugyan egy pap vagy lelkész miért ne tehetné meg ugyanezt? Ő nem magyar, nem állampolgár, nincs szavazati joga, nem gondolhat közéleti ügyekről semmit?

A szólásszabadság, azt hiszem, alapjog: pártszékházban, fórumon és a templomban is. Aki ezt vitatja, az valószínűleg inkább a saját diktatúráját kedveli, semmint a demokráciát.

Egy másik érv a történelem, amelyet az egyházak is formáltak. Mi az, hogy, nagyon is! Ma nem ilyen lenne a világ, ha a történelmi felekezetek papjai, lelkészei bezárkóztak volna a templomukba csendes-mélán szemlélni a „külvilág” eseményeit. Az egyház mindig is részese s motorja volt a társadalmi folyamatoknak, és nem úgy, hogy hallgatott.

A kettős mérce és a manipulálás szándéka itt is tetten érthető. Azon az oldalon, amelyen az egyházutálat teremt kohéziót, olykor lelkesen szokták idézni Ferenc pápa egyes, kiragadott mondatait, csak azért, hogy migránsbarát szólamokat fabrikáljanak azokból. A félremagyarázások miatt néha úgy állítják be a Szentatyát, mintha neki nem lenne fontos Európa keresztény egysége, a keresztény gyökerek, hagyományok megvédése. De most ebbe ne menjünk bele!

Inkább csak arra figyeljünk, hogy Ferenc pápának „engedélyezik” a véleménynyilvánítást (csak mert tudják úgy értelmezni a szavait, hogy az nekik tetsző legyen), más egyházi személyeknek viszont megtiltanák (mert az meg, esetleg, nem az ő ízlésüknek való). Tetszik érteni: ilyen az ő demokráciájuk.

A jó hír az, hogy a kampány elmúlik, Szalézi Szent Ferenc tanítása viszont örök: „Ne kémleld, mi történhet holnap: ugyanaz az Örökkévaló Atya, ki ma gondot visel rád, gondot fog viselni rólad holnap is. A szenvedéstől vagy megóv, vagy olyan erőt ad az elviseléséhez, mely nem fogy el soha. Ne nyugtalankodj hát, hanem szabadulj meg minden aggodalmaskodó gondolatodtól és képzelődésedtől”.

Legyen így, elvégre húsvéti idő van…