Hazugságok vígjátéka
A történet két házaspár magánélete körül forog Florian Zeller francia drámaíró művében. A főszereplő, Michel elcsábította legjobb barátja Paul feleségét, akivel nem akar komoly kapcsolatot, ám a feleségét sem szeretné elhagyni, így mindkét nőnek folyamatosan kisebb-nagyobb hazugságokat ad elő. A karaktert alakító Egyházi Géza szerint, a darab jól reflektál napjaink párkapcsolati problémájára, mindezt azonban szórakoztató és humoros módon teszi.
- Nemcsak mi játsszuk ezt a darabot, bennünket megelőzően Budapesten egy fővárosi színház már játszotta és ott úgy promótálták – persze kicsit viccesen és idézőjelben volt olvasható a hirdetésben -, hogy „Nem a házastárssal érkezve ajánlott” megtekinteni a darabot. Ez mindent elmond, így aki nem érintett, az is nagyon jól szórakozik rajta, aki pedig érintett és túl van ilyesmi kalandokon vagy megúszta, esetleg éppen benne van, őket egy kicsit kellemetlenül érinti. De a közönség nagy részét érinti ez a dolog - mondta Egyházi Géza színművész.
A hét jelenetből álló, kétfelvonásos darabot másfél éve tűzte műsorra a Pesti Művész Színház, azóta változatlan a szereposztás. A megcsalt feleséget játszó Nyertes Zsuzsa úgy látja, a való életben is jó barátság alakult ki a színészek között, így az összhang is egyre jobban működik. A cselekményben fontos hangsúlyt kapnak a vígjátéki elemek, a művészek szerint viszont a karakterük megköveteli a teljes alázatot a közönséggel szemben.
- Minden alkalomnál jobban veszi a közönség, gondolom mi is jobbak vagyunk a premier óta. Volt egy fantasztikus rendezőnk, Márton Andris, aki semmi túlzott spilázást vagyis ripacskodást nem enged a darabban, pedig adná magát egy-két szerep, hogy túl lehetne tolni, túl lehetne játszani. Azt gondolom, hogy mindannyiunkat pofon ütött a szerep - nyilatkozta Nyertes Zsuzsa.
A bérleten kívüli előadást több százan tekintették meg a HSMK-ban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)