Érdekes emberek, érdekes történetek 58. – Az a cél állt előttem, hogy segítsek

Te, hogy kelsz föl az ágyból? – intézte hozzám a minap a szokatlan kérdést az ügyvezetőm. – Nem szoktam erre figyelni, fölkelek, kimegyek a konyhába, iszok egy pohár vizet és kávét főzök, hogy fölébredjek – válaszoltam. Azt már nem árultam el neki, hogy én mindig bal lábbal kelek föl, az ágyam elhelyezkedéséből adódóan. Nem úgy van az – folytatta meglepődésemet látva. – Ha vigyázni akarsz a gerincedre, akkor nem mindegy, hogy állsz föl! Nekem megtanította dr. Fliszár Mária főorvosnő, amikor bent feküdtem a kórházban az osztályán.

Tovább motoszkált a fejemben a munkahelyi vezetőm diszkrét kérdése, és az Érdekes emberek, érdekes történetek című sorozatunkban meg is kérdeztük dr. Fliszár Máriától, a Kanizsai Dorottya Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosától, hogyan is kell felkelni az ágyból!

Az orvosi szememmel, ha megyek a gyerekeimmel az utcán és látom, hogy valaki sántít, mindjárt mondom, hogy neki a csípője fáj, őneki a botot a másik kezébe kéne fogni, neki alacsonyabb botra lenne szüksége. A gyerekek rögtön megjegyzik, hogy anya, most felejtsd el a munkádat, de hiába, a civil életben sem lehet. Az ízületeinkre vigyázni kell, mert ha már elkopott, tönkrement és panaszt okoz, akkor már nem tudjuk visszaállítani a normál állapotot. Addig kell megvigyázni – ugyanúgy, ahogy az egészségünket is –, amíg ép, amikor már sérült, akkor már nehéz. Oda kell figyelni a testsúlyunkra, a rendszeres mozgásra és arra is, hogy például hogyan állunk fel a székről. Párhuzamos lábbal, és ha tehetjük egy bizonyos kor után karfás székre üljünk, és egy kicsit segítsünk rá a kezünkkel is, hogy ne csak a térdízületünk terhelődjön a felállásnál. Ülésnél a keresztbe tett lábak is túlterhelést okozhatnak.

Az ágyból felkelésnél először oldalra elfordulunk, letesszük a lábunkat a szőnyegre és kézzel felnyomjuk magunkat. Ha felülünk, ahogy a testsúlyunk ránehezedik a gerincoszlopunkra, az összepréseli a csigolya közti porckorongokat, emiatt az óhatatlanul terhelés alá kerül, és kopni fog. Elveszti a rugalmasságát, apró kis berepedések jönnek rajt létre, attól fogva már panaszt okoz, nem tud meggyógyulni. Már fiatalon figyelni kell rá, hogy ne görnyedt testtartással üljünk a számítógép monitorja előtt. A fiatalok iskolás korukban órákon keresztül lógatják a fejüket, miközben okostelefonjaikon játszanak és emiatt fiatal felnőtt korukban komoly nyaki gerincpanaszok jelentkezhetnek náluk. Ha a fejünket csak pár centit előre hajtjuk, ott a nyakizmokra már 5, 10, 15 kg-os teher tevődik, amire nem is gondolnánk. Sportolásnál is inkább a kétkezes sportot kell választani, hogy egyformán terhelődjön mind a két oldalunk. Bevásárlásnál szintén két szatyrot vigyünk magunkkal, hogy a súly miatt ne egyoldalas legyen a terhelése a gerincünknek. Tudunk tenni az egészségünkért egy kis odafigyeléssel, és ha ez berögzül, utána már automatikussá válik – mondja biztatóan a főorvosnő. – Azt is szoktam javasolni, hogyha autóval megyünk bevásárolni, ne a bejárathoz legközelebb lévő parkolóban álljunk meg, hanem a parkoló túlsó végén, mert akkor legalább egy kicsit sétálunk. Ahhoz, hogy sétáljunk, a gerinc és a csípőtáji izmok összehangolt működésére van szükség, és ebből következik, hogy ez a minimális mozgás is mennyit tud segíteni a vázizomzat erejének megtartásában. Napi fél óra séta mindenképpen ajánlott. Emellett 2000 Ne D vitamin pótlással már teszünk az egészségünkért, a csontritkulás megelőzéséért.

Kisgyermekkoromtól az orvosi pályára készültem

Amióta emlékszem, orvosi pályára készültem, más nem is jött szóba. Igazából a gyermekorvosi pálya volt a vágyam, és mindenképpen a kanizsai kórházban szerettem volna elhelyezkedni. A diploma megszerzésekor azonban a gyerekosztályon nem volt üres állás és a véletlen folytán kerültem a reumatológiára, amit az évek során úgy éreztem, hogy jó választásnak bizonyult. A rehabilitáció is véletlenül jött. A struktúraátalakítás során a rehabilitáció nagyobb hangsúlyt kapott, akkor kezdték felfejleszteni az osztályt én meg éltem az adódó lehetősséggel. Örülök, hogy így döntöttem. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek azért, hogy kétkezi munkásként támogattak, bíztak bennem. Egy somogyi faluból, Inkéről jöttem, ott abban az időben nem volt szokványos, hogy gimnáziumban tanuljanak tovább a gyerekek. A szüleim biztosították a tanulásomat, én pedig igyekeztem megtenni mindent, hogy elérjem a magam által elképzelt jövőt. Mai napig hálás vagyok nekik, hogy milyen sok energiát fektettek abba, hogy a tanulásomhoz a feltételeket biztosítani tudják. Az általános iskola után Csurgón a patinás gimnáziumban folytattam a tanulást, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szereztem diplomát. Azért választottam az orvosi pályát, hogy segíthessek a beteg embereken, és mindent megtettem azért, hogy jó orvos legyek.

A reumatológiai osztályon történő munkám során egyértelművé vált számomra, hogy itt sokat tudok tenni azért, hogy a céljaimat megvalósítsam. Emlékszem rá, leírhatatlan érzés volt, amikor az általam felvett első, ágyban fekvő beteg egy hárompontos bottal önállóan ment haza. Nem mindegy sem magának a betegnek, sem a közvetlen családjának, hogy milyen mértékű mozgásképességgel rendelkezik, és ebből adódóan milyen minőségű életet fog élni. Ágyban fekve nézi a „plafont”, esetleg ki tud menni az utcára, és kitárul előtte a világ. Ezáltal megváltoznak a társas kapcsolatai és a környezetéhez való viszonya.

Amíg önállóan segédeszköz nélkül élünk – tudunk sétálni, egyedül ügyet intézni, öltözködni és még sorolhatnám – nem is fogjuk fel, hogy ez mekkora kincs. A mi feladatunk, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy a küldetésünk, ezt visszaadni, egy jobb életminőséget elérni. Nem véletlenül választottuk mottónknak az osztályon:

„Rehabilitálni annyi, új lehetőséget adni az élhető életre”.

Pozitívak visszajelzések, hogy szükség van a munkánkra

A kórház Semmelweis-napi ünnepségén Semmelweis Ignác Emlékéremmel  jutalmazta az egészségügyi intézmény vezetése 2021-ben.

Az emlékérem átadásánál az egészségügy és a kórházunk érdekében végzett odaadó tevékenységemet és a kiemelkedő munkásságomat értékelték. Nyilván az ember szívvel-lélekkel végzi a munkáját, de a családban, az élethelyzetekből adódó változások során velünk is előfordul, hogy kicsit leengedünk, csökken a motivációnk. Ez az elismerés egy újabb ösztönzést adott ahhoz, hogy érdemes a munkámat végezni, mert értékelik, hogy sok emberen segítünk. Alázattal végezzük a munkánkat, empátiával tesszük, és ez pozitív visszajelzés volt arra, hogy szükség van ránk, és a munkánkra.

2019-ben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Zala megyei szervezete által szervezett Prima díj Különdíját vehette át.

A Prima díj esetében a főigazgató úr indoklása alapján tudom, hogy megítélésük szerint az osztályunkon magas színvonalú munkát végzünk – a vezetésem alatt szereztük meg a III-as progresszivitási szintet az osztály szakmai besorolásánál –, a betegek és hozzátartozóik visszajelzése alapján is megteszünk mindent a gyógyulásukért, ezért gondolták, engem jelölnek a díjra.

Gyakran elmondom, hogy hálás vagyok a sorsnak, mert azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és olyan munkatársakkal vagyok körülvéve, akik szintén alázattal, empátiával, megfelelő szakmai elhivatottsággal végzik a munkájukat. Az osztályon team munka folyik, 60 szakember munkáját koordináljuk, itt együtt időnként csodákra vagyunk képesek szerintem. Egymás gondolatát ismerjük már, tudjuk, mit lehet kihozni az adott helyzetből, mennyit tudunk a beteggel a fejlődésében elérni, közös a célunk, közösek az irányelveink.

Kevés a szabadidőm, de hasznosan töltöm

Szabadidőmben nagyon szeretek olvasni, amit mindenkinek ajánlok. Ha az ember nem hiteles, nem mutat jó példát, mert például dohányzik, vagy elhízott és nem mozog, akkor hogyan mondja a betegnek, hogy őrizze meg az egészségét, a mozgásképességét! Pár éve heti rendszerességgel jógázom, és azóta én magam is érzem, hogy változtam a hozzáállásban, a temperamentumomban. Tudom, hogy vannak dolgok, amit el kell engedni, van, amit komolyabban kell venni. Egy kicsit az önértékelésem is megváltozott, és nyilván jót tesz a kondíciómnak, a kedvemnek. Nagyon sokan, amióta odajárok, a közvetlen környezetemből, de a betegek közül is többen mondják, hogy kipróbálták a jógázást, és milyen jót tett a közérzetüknek. A fenti példa is mutatja, hogy elég egy kis noszogatás a közvetlen-közvetett környezetünkből azért, hogy változtassunk a régi szokásainkon.

A gyerekeimmel nagyon sokat vagyunk együtt. „Kirepültek” már a családi fészekből, azóta egy kicsit több lett a szabadidőm, de mindig szakítunk időt a közös programokra is. Szeretek színházba járni, kimondottan nem sportoltam életemben, de síelni is nagyon szeretek telente. A gyerekek nem követtek a pályán, azt mondták, látták mennyit tanulok, dolgozok, és nincs úgy megbecsülve az orvosi hivatás.

A példaképekről szólva dr. Fliszár Mária osztályvezető főorvos megosztotta velünk, pályakezdőként Sebestyén főorvos úrnál töltött el egy kis időt, őt nagyon megszerette, sokat tanult tőle, és Szent-Györgyi Albert a nagy példaképe…

BAKONYI Erzsébet