Szellősréti Kisfesztivál a somogyi Bálványoson

facebook megosztás

Filmvetítésekre, koncertekre, workshopokra és örömzenélésekre várja az érdeklődőket a Szellősréti Kisfesztivál, amelyre augusztus 25. és 28. között kerül sor Bálványoson - tájékoztatták a szervezők azt MTI-t.    

Azt írták: a Balatonföldvártól délre található Somogy vármegyei településen a zenei programok fellépői között lesz Víg Mihály és a Balaton, Németh Juci és G. Szabó Hunor, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák is.    

A természetközeli helyszínen tartott négynapos, "közösségi erőből fejlődő" rendezvénysorozat keretében a faluházban zajló Mozinet Kisfesztivál az elmúlt évek számos filmsikerét, köztük magyar alkotásokat vonultat fel, az esemény résztvevői találkozhatnak több film készítőjével - tették hozzá.    

Kiemelték, az alkotni, barátkozni, beszélgetni vágyók nappal a workshopokban folyó munkába, este a tábortűz melletti örömzenélésbe is bekapcsolódhatnak, de a fesztivál emellett még számos kikapcsolódásról és feltöltődésről szóló programot, köztük kiállításokat, "erdei hangfürdőket", templomi koncerteket is kínál.

MTI

(Borítókép: Szellős Rét/facebook.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.