Elutasították Horváth Jácint kifogását, de ő fellebbez

facebook megosztás

Fellebbezést nyújtott be Horváth Jácint ellenzéki képviselőjelölt a Nemzeti Választási Irodához, miután a helyi Választási Bizottság elutasította a Cseresnyés Péter elleni kifogását. Több médiafelület is hírt adott róla, hogy február 18-án Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz képviselőjelöltje részt vett az állami notebookok kiosztásán a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Horváth Jácint szerint ez kampányidőszakban jogsértő tevékenységnek minősül.

A Választási Bizottság nem fogadta el a képviselőjelölt kifogását, a tagok a döntésüket azzal indokolták, hogy annak benyújtására az eseményt követően három nap áll rendelkezésre.

A kifogás alapvetően arra irányult, hogy Cseresnyés Péter a Batthyány-gimnáziumban laptopot osztott, tulajdonképpen egy uniós pénzből vásárolt laptoposztáson vett részt, képviselőjelöltként vett részt az eseményen. Kampányidőszakban történt ez már. Több olyan jogszabályi hivatkozást is beírtunk a kifogásba, ami szerintünk meg lett sértve ezzel a tevékenységével –  hangsúlyozta Horváth Jácint.

Horváth Jácint elmondta, ők a hír megjelenésének időpontjában értesültek az eseményről, így onnan számítva, két napon belül adták be a kifogást a bizottsághoz.

Maga a jogsértés azáltal is megvalósult, hogy a Zalai Hírlap, illetve a zaol.hu felületeken, továbbá más internetes portálokon is a mai napig látható ez a tudósítás. Ezekre a felületekre hétfőn, illetve kedden került fel, mi a kifogást szerdán adtuk be, tehát tulajdonképpen szerintünk benne vagyunk a határidőben, épp ezért fellebbezést nyújtottunk be a döntés ellen a Nemzeti Választási Irodához – érvelt véleménye mellett az ellenzéki képviselőjelölt.

Amennyiben a Nemzeti Választási Bizottság elutasítja a fellebbezést, a képviselőjelölt harmadfokon a Kúriához fog fordulni. Az ügyben megkerestük Cseresnyés Pétert is, amennyiben kapunk választ, közölni fogjuk.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.