Valós problémák, humoros köntösben

facebook megosztás

Egy vígjátékkal, a Párterápia című előadással nyitotta meg a színházi évet a Hevesi Sándor Művelődési Központ szerda este. A háromszereplős darabra sokan váltottak jegyet és a bérleteket is szép számmal vásárolják az intézményben.

Először 2016-ban Szentendrén, egy szabadtéri előadáson mutatták be a színdarabot, ami azóta is nagy sikernek örvend. Ennek köszönhetően mára már több színházban, és számos vidéki helyszínen is látható a produkció.

– Elég régóta játszuk, közelítünk a 150-hez, körülbelül 140-nél járunk. Ez ritkaság manapság. Talán 30-40 évvel ezelőtt nem volt ritkaság, de ma már nem tud ennyit elmenni egy előadás. Persze mi nem csak Budapesten játszuk ezt, hanem bőven utazunk vele. Körülbelül a harmadát azt nem Budapesten játszottuk, de ez így is egy szép szám, a 150 – fogalmazott Mészáros Máté színész.

A történetben bárki magára ismerhet, hiszen olyan hétköznapi nehézségeket dolgoznak fel, amiket szinte minden párkapcsolatban élő tapasztalhatott már – fogalmazott Balla Eszter.

– Debreczeny Csaba a férjem és Mészáros Mátéhoz fordulunk segítségért. Érdekes, hogy vígjátékként emlegetett, de tulajdonképpen tényleg az, és nagyon sok vicces elem van benne, de valójában a saját életünkön nevetünk. Vannak benne komoly pillanatok is, és mégiscsak valós problémákról beszélünk a darabban – mesélte Balla Eszter színész.

A résztvevők a produkciót kizárólag maszkban tekinthették meg, de védettségi igazolvány jelenleg nem szükséges az előadásokon. 

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.