30 éves az önkormányzatiság Magyarországon 31. rész - A települések életében nem szabadna semmilyen pártszempontnak érvényesülni

Czotterné Ivády Zsuzsanna 1990-1994-ig volt önkormányzati képviselő a Magyar Demokrata Fórum színeiben. A következő ciklusban már nem akarta folytatni a közéleti tevékenységét. A 2006-os választásokon ugyan elindította a pártja, de ő akkor már külföldön élt a családjával.

A választásokat megelőzően 1988-ban a Hazafias Népfront Nagykanizsai Járási Bizottságánál dolgoztam, amikor négyen létrehoztuk a Zala megyei és a nagykanizsai MDF-et. Ezután mindjárt munkanélkülivé váltam. Azóta magam tartom el magamat, bár volt, aki azzal élcelődött, hogy füstös presszók mélyén könyörögtem állás után. Tehát ebből az apropóból lettem az MDF színeiben közgyűlési tag néhány magammal, és azt hittük, hogy történelmet írunk – jelentette ki határozottsággal a hangjában az egykori képviselő. – Rendkívül büszke voltam arra, hogy részt vehetek a város új életének alakításában, és azt gondoltam, hogy alakítjuk is, de közben sorra szűntek meg azok az ipari létesítmények, amelyek eltartottak itt 50 ezer embert. Megszűntek a laktanyák, a sörgyár, aztán sorban a többi. Mind azt gondoltuk, hogy valamilyen formában majd újjá alakulnak, és tovább működnek. Szerintem a testületben mindenki komolyan vette a feladatát, és mindenki a legjobbat akarta kihozni magából.

Utólag visszagondolva, a többi párt képviselőivel együtt mindenki azt hitte, hogy tényleg rendszert vált, annak ellenére, hogy sok mindenben nem értettünk egyet, még párton belül sem. Engem is föl akartak függeszteni az MDF-tagságomból. Ennek ellenére szeretném, ha megmaradna az a hitem, hogy mindegyikünk, kortól, nemtől és végzettségtől függetlenül azért dolgozott ott jó sokat, hogy valami jobb legyen. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki keserűen szemléli, hogy mi lett ebből a városból. Ezt a hosszú agóniáját nagyon nehezen viselem.

Kicsiben itt is minden úgy működött, mint nagyban a kormánynál. Olyan emberek kerültek be az önkormányzatba, akiknek se közigazgatási, se politikai gyakorlatuk nem volt, egyszerre kellett tanulni és csinálni mindent. A bizalmatlanság oda-vissza megvolt közöttünk, és át se láttuk az önkormányzat működésének a rendszerét. Sokan örvendeztünk, amikor megtudtuk, hogy a UPC megvenné a Kanizsai kábeltévét, mert abban bíztunk, hogy ezáltal hamarabb indulhatnának beruházások, és a város gyorsabban fejlődhetne. Abban az időben még sokan elhittük azt, hogyha bárhonnan idejönne valamilyen működő tőke, az minket fog segíteni. Még az MDF-es Bethlen István szokta mondani, hogy vigyázni-vigyázni, most a karvalytőke jön. Volt is a liberális oldalról a megjegyzése miatt nagy felzúdulás! Hogy mer valaki ilyent mondani a fényességes nyugati befektetőkre, pedig az jött.

Az ember így 30 év után felteheti magának a kérdést: lehet, hogy annak is részesei voltunk, hogy tulajdonképpen üveggyöngyökért kicsibe eladtuk a várost, mint ahogyan odafönt eladták az országot? Hol vannak a gyárak, a beruházások, a szép ígéretek? – Igaz, ígéretek mindig voltak, és az is vitathatatlan, hogy Egerszeg helyzeti előnyben volt amiatt is, hogy megyeszékhely.

Hiába volt MDF-es kormány, a Fidesz-SZDSZ paktum odafönt a nagy intézkedések megvalósítását lehetetlenné tette. Itt helyben az önkormányzati választásokon eleve a liberális Fidesz-SZDSZ győzött, és mi voltunk kisebbségben az önálló Keresztény Demokrata Párttal együtt. Személyesen jó volt egymással a kapcsolatunk, de amúgy nem igen értettünk egyet. Nekem akkor is az volt a vesszőparipám, hogy a települések életében egyáltalán nem szabadna semmilyen pártszempontnak érvényesülni. Nem annak megfelelően kéne dönteni, hogy pártszinten mi az ukáz, és ki ellen bokszoljunk, mert annak az lesz az eredménye, ami énnekem kívülről most is látszik Kanizsán. Amit az egyik mond, az nem lesz jó a másiknak, és közben a város tönkremegy. Lehet szép álmokat szőni, de mi van most? Milyen jövőképük van azoknak, akik most szeretnének élni, fejlődni, gyarapodni, nyugodtan, békességben nevelni a gyerekeiket?

Egyébként sikerként értékelem, hogy a mi önkormányzatunk hozta meg azokat az intézkedéseket, melyek révén viszonylag reális áron megvásárolhatták az emberek az állami, és az önkormányzati bérlakásokat. A két célkitűzést azonban, – az alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozását és az elszámoltatást –, amiért sokan lettünk MDF-esek, sajnos nem sikerült megvalósítani.

A gazdasági és a kisebbségi bizottság tagjaként a képviselőséggel együtt 15.200 Ft-ot kaptam havonta. Egy ideig ez volt a jövedelmem, mert az MDF-es dolgaim miatt Kanizsán nem tudtam elhelyezkedni. Így lettem kényszervállalkozó.

Mi voltunk az első ellenzéki párt, akik napvilágra kerültünk. Aki ellenzékiként gondolkodott, belépett az MDF-be. Olyan sokan lettünk hirtelen, hogy nem volt hol leülni. A MÁV Kodály Zoltán Művelődési Házban jött létre a Zala Megyei MDF-is, és Kanizsán volt a központja, amíg - szokás szerint - el nem került Zalaegerszegre, mint minden. Tulajdonképpen egy gyűjtőpárt lett az MDF, és ahogy sorban alakult a többi párt, úgy választottak másikat az emberek, és úgy fogyatkozott a mi létszámunk.

A közéleti tevékenységgel igazából azért hagytam fel, mert amiért nagyon sokat dolgoztunk, abból nem lett semmi…

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. november 12-én megjelent számában olvasható.