#önkormányzat
Horváth Jácintot támogatja az MSZP, a DK és a Párbeszéd az önkormányzati választáson, mint polgármesterjelölt. Még november végén közölt le egy listát több médium, amely a szocialisták és a Demokratikus Koalíció fővárosi és vidéki indulóinak nevét…
A belügyminiszter 2023. december 7-ére összehívta az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának (ÖNET) ülését. A miniszterek tájékoztatták az ÖNET tagjait, hogy a 2024. január 1-jétől az önkormányzati terület a Belügyminisztériumból átkerül a…
Új hidakkal és csónakkölcsönzővel is gazdagodott Zalaegerszegen a Gébárti-tó és környezete, amelyre csaknem 400 millió forintot költöttek - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t. A Gébárti-tó és környékének rekreációs, szabadidős használatát…
Olyan gusztustalan levelet írt vissza a polgármester, amin joggal háborodtak fel a lakók – fogalmazott a Munkás utca parkolójának problémái kapcsán Fodor Csaba. Mint arról beszámoltunk, hétfőn a magas rézsű miatt egy korlát kiépítéséről döntött a…
Lakossági fórumot tartott az Éljen Városunk Egyesület Bagolán hétfő este. Fodor Csaba frakcióvezető elmondta, a többi városrészben rendezett hasonló esemény alapján úgy tapasztalják, az embereknek van igénye a személyes párbeszédre, ahol a saját…
18 napirend szerepelt a közgyűlési meghívóban, két napirendet levettek a képviselők, így 16-ot tárgyalnak a soronkívüli önkormányzati ülésen. Kövesssék élőben a youtube csatornánkon! foto: Ülésezik az önkormányzat - korábbi felvétel
Benyújtási határidő: 2023. DECEMBER 20. Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szervezeteket, hogy városunk közgyűlése 2024-ben is adományoz kitüntető címeket és díjakat. Önkormányzatunk ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt…
Nem fejezte be a vállalkozó a hévízi régi buszpályaudvar több mint egymilliárd forintos, turisztikai célú átalakítását, az önkormányzat ezért szerződést bont és kötbért követel - közölte a város polgármestere hétfőn a közösségi oldalán. Papp Gábor…
A polgármester egymondatos válasza hozta a legnagyobb vitát a mai soros ülésen. Balogh Lászlónak ez volt a második közgyűlés, ahol be kellett számolnia a Cseresnyés Péterrel történő egyeztetéseinek tartalmáról. Ezúttal mindössze ennyit írt a város…
Már nemcsak szimbolikusan, de ténylegesen is egy közösséget alkot a Pannon Egyetem és Veszprém városa - jelentette ki a területfejlesztési miniszter a Pannon Egyetem mélygarázs- és zöldkampusz-átadóján. Navracsics Tibor kiemelte: azzal, hogy…
Átadták a mintegy 4,6 milliárd forintból épült Zöld Fűtőművet Kaposváron. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az eseményen azt mondta: a fűtőmű két, főként faaprítékkal működő, összesen 15 megawatt teljesítményű…
Az előttünk álló időszakban nemcsak erős, cselekvőképes, az emberekért dolgozó és világos jövőképpel rendelkező kormányra van szükség, hanem erős, ütőképes és világos jövőképpel rendelkező önkormányzatokra is - hangsúlyozta Dukai Miklós, a…
A Török kút kérdése az elmúlt négy évben összesen hat alkalommal került a városatyák elé a közgyűléseken, legutóbb augusztus 30-án. Károlyi Attila javaslata szerint a kút másolati példányát a következő évben a Deák téren állítanák fel. A…
Megkezdődnek az Okosipari Tudományos és Innovációs Park építésének előkészületei Kaposváron, az erről szóló szerződéseket Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere írta alá a somogyi…
Az ülésen hét bizottsági tag jelent meg, így a testület szavazóképes volt. A Kanizsa Arénával kapcsolatos előterjesztést nem tudták tárgyalni, így Károlyi Attila, bizottsági elnök holnap reggel negyed 9-re, rendkívüli ülést hivatott össze. A grémium…
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal