30 éves az önkormányzatiság Magyarországon 23. rész - Lehota János értelmezése a rendszerváltozásról

Lehota János nyugdíjas középiskolai tanárt az első önkormányzati ciklusban (1990-94) választották meg párton kívüliként képviselőnek a Fidesz támogatásával. 

Egyetemista régi tanítványai keresték meg azzal a felvetéssel, hogy beszállna-e a politikába. Általuk lett képviselő. A kezdetekben komoly belső harcot kellett vívniuk, hogy tulajdonképpen ki irányítja ezt az új rendszert, hiszen vele szemben a közgyűlésben olyan MDF-es MSZP-s tagokkal találkozott, akik volt MSZMP-sekként mentették át magukat a vezető szerepért. Ennek köszönhetően fél év után lemondott az OKSB elnökeként, mert ellentmondásba került a bizottsága tagjaival, hogy a testület többsége érdekét érvényesíthessék. 

30 év olyan távlat, hogy most már ki kellene mondani, a régi rendszernek nem szocialista, hanem párttag vezetői voltak, akik bizonyos hierarchikus rendszerben működtek és helyezkedtek el a hatalom oldalvízén – hangsúlyozta az egykori városatya.

Ez az alaphelyzet a mai világ teljes erkölcsi romlásának alapját is jelentette. Magyarul, ’90-ben alapvetően az erkölcs tűnt el, mert akik működtették a szocialista rendszert, azok változtak át polgári demokratákká. 

Naivan, sokan még azt hittük ’90-ben, hogy létrehoztunk egy polgári demokratikus rendszert a maga tisztaságában, holott valójában ilyen rendszer nem létezik. 

Tanulmányaim alapján mondom – elemzett a tanár úr –, a szocialista rendszer „megcsinálása” korántsem olyan történelmi abszurdum, mint annak reciproka, a felszámolása polgári rendszerré, minthogy ennek nincs tőkés tulajdon alapja. 

A szocialista állam volt a tőkés. Ideje lenne fölvetni azt az ontológiai kérdést 30 év után, hogy melyik rendszer volt nagyobb válságban, amiért meg kellett tenni a rendszerváltozást! 

Szembe tudunk-e nézni azzal a valósággal, hogy a tőkés társadalomnak a válsága volt a mozgató tényező, ami válság így is bekövetkezett a 90-es években. 

A tőkés rendszernek volt szüksége a rendszerváltásra, és nem a szocialistának. Kinyitottuk a szelepeket, piacok nyíltak meg, el lehetett helyezni az árukat, be lehetett indítani a tőkés gazdaságot – volt az egyértelmű felelős válasza Lehota Jánosnak.

Nem kell közgazdásznak lenni annak a helyzetnek az értelmezéséhez, hogy nemzeti burzsoázia nélkül történő rendszerváltozás nem volt más, mint a teljes kiszolgáltatottsága az országnak. Alapvető kérdésként „kellene” tisztázni, kinek a kezébe került a nemzeti vagyon, hogy azt szétszedte a rendszerváltó érdek. Nem kell szociológusnak lenni annak a valóságnak az értelmezéséhez, hogy a szocialista volt-e az, amikor nagykanállal evett a rendszer asztalánál, ugyanakkor érdemlegeset alkotott is számos területen. 

Majd egyszeriben lett polgári demokrata, aki nemcsak letagadja értékeit, hanem arra az asztalra piszkított, ahonnan evett – jegyezte meg komoran a tanár úr. 

Ez a nyolszázezer párttag ugrott szét a hatalom ismételt megtartásáért, – „a játszma” ma is tart –, aminek kezdetét arányaiban azzal érzékeltetem, hogy akkor a testület 29 tagjából ketten voltak szocialisták. 

Ennek a következménye a teljes erkölcsi leromlás, ami azt jelenti, hogy elveszteni a teljes identitást, mert nem az vagyok, aki vagyok. Én tanárként alapvetően lehettem szocialista, hiszen nem voltam kapitalista. És annak a rendszernek értéket adtam tanítványaimban tanári munkámban. 

Volt önkormányzati képviselőként mivel kell szembenéznem? Számomra letagadhatatlan – 70 éve élek a városban –, hogy ez a város a szocialista rendszerben hatalmasat fejlődött. A Sörgyárat, az Izzót osztrák szakemberek üzemelték be. Ezt nem lehet nem tudomásul venni. A 36 ezer lakosú város 60 ezer lakosú ipari várossá fejlődött. A Kefegyárból országosan jó hírű Kanizsa Bútorgyár lett. Amikor belekerültünk a rendszerváltozás helyzetébe, és felmerült a kérdés, mi az, amin változtatni kell, nem lehetett perspektíva ezek tönkretétele. Mégis bekövetkezett. De befejeztük a város csatornázását, utcaneveket, intézménynevet változtattunk, a BLG-t 8 osztályossá tettük. Igyekeztünk visszahozni a népművelésbe a Jazz fesztivált, és átkerült politikai síkra a gazdaság. Mindenki vezető akart lenni. A rendszerváltozásban alapvetően egy politikai helyezkedés indult el, és megpróbáltuk a gazdaságot átalakítani nagyon kevés pénzből. Utólag ki lehet mondani, zöldfülűek voltunk mindenhez. A régi garnitúra dolgozott, mi meg nem értettünk hozzá. Mire fölocsúdtunk, addigra már nem a Kanizsa sörét ittuk, az Izzó sem a miénk volt már. Az iparával virágzó Nagykanizsából egy halott várost sikerült csinálnunk. Megszűntünk diákváros lenni, országos beiskolázású olaj- és vegyipari szakiskolák épültek le. 

A kezdetről szóltam így, nem a máról – fejezte be gondolatát a tanár úr. Szó sincs arról, hogy visszalépjünk a szocialista rendszer múltjába, viszont alapvetően az a kérdés, hogy milyen jövőt építünk magunknak, gyermekeinknek. Nemzetünknek. Én ehhez a magam identitását tudtam és tudom adni, hogy tanár voltam, aki szembe tud nézni tanítványai hosszú sorával. Önkormányzati képviselőként is az iskola szerepének és a tanári munka megbecsülésének ügyéért munkálkodtam.

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. július 16-án megjelent számában olvasható.