Összeköt minket 1956 öröksége – Nagykanizsa hőseire emlékezve
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek csütörtökön Nagykanizsán. A 69 éve történt eseményeket a Batthyány Lajos Gimnázium diákjai Ötvenhat forró ősze volt című előadásukkal elevenítették fel a városi ünnepségen.
Nem sokkal reggel kilenc óra előtt a Nagykanizsai Fúvószenekar ébresztette a várost ünnepi térzenével, majd a zászlófelvonást követően az ünneplők a Deák térről az ’56-os emlékkertbe vonultak át. Itt Nagykanizsa önkormányzata mellett valamennyi helyi intézmény, egyesület és civil szervezet elhelyezte koszorúját az emlékhelynél.
Ezt követően a Medgyaszay Házban folytatódott az emlékezés, ahol Horváth Jácint polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében egy személyes kötődést is kihangsúlyozott. A város egyik idős házaspárjának köszöntésekor egy családfa került elő – rajta Paizs Ferenc neve, akit 1956-ban a városi tanács helyére vezetőnek választottak. A papíron nemcsak a múlt és a jelen fonódott össze, hanem kiderült: a város vezetője maga is rokoni kapcsolatban áll Paizs Ferenccel.
- E kockás papír valójában Nagykanizsa közösségének titkát is feltárta: azt, hogy sokkal mélyebben kötődünk egymáshoz, mint gondolnánk. A múltunk nem egy arctalan könyv, hanem egy közös családfa, amelynek ágai hol szorosan, hol lazábban, de mindig összekapaszkodnak. 1956-ban a kanizsaiak egy emberként álltak ki azért a jogért, hogy saját sorsukról maguk dönthessenek. Paizs Ferenc sorsa, az idős házaspár emlékezete és a börtönévek áldozata mind a felelősségvállalásról szólnak. Mit jelent ma számunkra Paizs Ferenc és a sokszor névtelen hősök öröksége? Azt, hogy példájuk erőt ad - fogalmazott Horváth Jácint.
Az ő példája, akárcsak a kanizsai diákoké, munkásoké és családoké, ma is azt üzeni: a felelősséget vállalni kell a közösségért, a városért és a nemzetért.
- 1956 az ember eredendő szabadságvágyának legyőzhetetlen megnyilvánulása, az emberi kötelékek összefonódása volt. A néma mélység felszínre törő, tisztító erejű kibontakozása. Ők voltak az apáink és anyáink, a nevelőink, katonáink és a távoli rokonaink is – azok, akik inkább vállalták a megtorlás kockázatát, és a fényt választották, mintsem hogy a csendes sötétségben maradjanak. Inkább néztek fel az égre börtönük rácsain át, vagy viselték a száműzetés terhét határon túl, mint hogy feladják a reményt: lehet emberhez méltó módon élni a földön, a hazában – itt, Nagykanizsán - mondta Horváth Jácint.
A polgármester beszédében József Attila A Dunánál című versét idézte: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés, s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
H-SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)
