Nem lehet már ingyen felvenni a bankból készpénzben az átlagkeresetet

facebook megosztás

Nem igaz ma már, hogy havonta kétszeri ingyenes készpénzfelvétellel felveheti egy átlagember a fizetését. A 150 ezer forintos limit hét éve változatlan, az átlagkereset pedig több mint 70 százalékkal emelkedett azóta.

Hétéves múlt nemrég a "pénzügyi rezsicsökkentés", vagyis az a lehetőség, hogy a bankok ügyfelei havonta legfeljebb két alkalommal maximum 150 ezer forintig ingyenesen vehetnek fel készpénz a hazai ATM-ekből. Azóta is ez az egyik legvitatottabb pénzügyi jogszabály Magyarországon.

Miért nem nő az összeg?

A fogyasztók szemét például az csípi, hogy 2014. február 1-től az ingyenesen felvehető összeghatár nem változott, pedig a bérek időközben növekedtek. A nettó átlagkereset a 2014-es 156 ezer forintról 2020-ra 268 ezer ezer forintra emelkedett, vagyis a havi fizetését egy átlagember ma már nem tudja ingyen felvenni az ATM-ekből. Holott 2014-ben, amikor a jogszabályt hozták, ez volt az egyik fő indok, hogy mindenki legalább a fizetését vehesse fel készpénzben ingyen a bankból.

A jogalkotókban azonban ezidáig fel sem merült, hogy emeljék ezt az összeget. A Napi.hu megkérdezte ez ügyben a Pénzügyminisztériumot, de eddig nem válaszolt a kérdésünkre, hogy tervezik-e a 150 ezer forintos havi limit növelését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szűkszavúan csak annyit reagált, ez nem tartozik a hatáskörükbe.

Ami biztos: a bankok nem repesnének az örömtől, ha ilyen jogszabály-módosítás születne, a Magyar Bankszövetség ugyanis régóta lobbizik már azért, hogy töröljék el az ingyenes készpénzfelvétel kötelező biztosítását, esetleg csökkentsék az összeghatárt 50 ezer forintra. Sőt az MNB-vel folyó számlacsomagokról szóló polémiában is ez az egyik sarkalatos pont. Az MNB ugyanis arra szeretné rávenni a hitelintézeteket, hogy biztosítsanak olcsó, csomag árazású számlákat az ügyfeleiknek, amelyekben havi fix összegért korlátlan számú és értékű elektronikus tranzakciót bonyolíthatnak le. A bankok azonban a tranzakciós illetékre hivatkozva ezt eddig nem lépték meg, az egyik fontos feltételük az, hogy töröljék el az ingyenes készpénzfelvételt.

A teljes cikkért kattintson a napi.hu oldalára»

(Borítókép: Getty Images)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.