Na, ki mit osztott?! – A Facebook-posztok viharában III.
Sajnos már régen elmúltak azok az idők, amikor a címben feltett kérdés kapcsán mondjuk egy kártyapartira asszociálhattunk. Az online kanizsai politikai játszmák nemrégiben arra is eklatáns példákat hoztak, hogy 2021-ben már nem csak az számít, hogy mit írnak ki a saját közösségi oldalukra a közéleti szereplők, hanem az is, hogy mit törölnek le vagy éppen az, hogy valóban megfelelő üzenetet hordoz-e egy kétes eredetű írás, esetleg mém megosztása, tetszikelése.
Jelentős csatározást váltott ki a március 6-ára és 7-ére tervezett tömeges oltási akció elhalasztása. Orbán Viktor miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjújában elismerte: az oltások körül van némi technikai zavar. A kora reggeli adásban elhangzott az is, hogy a rendszert leállították, de, hogy ez pontosan mit is jelentett, arra már nem tértek ki. Nem sokkal később a koronavírussal kapcsolatos hivatalos oldalon megjelent egy azóta törölt beszámoló, amiben leírták, hogy az a több mint 70 ezer 60 év alatti krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak oltásra, más időpontban lesz beoltva, az érintettektől elnézést kértek.
A történet haladását azonban nem követte elég alaposan az a csapat, amely Balogh László közösségi oldalát kezeli. Így nem sokkal 12 óra előtt kikerült egy bejegyzés a polgármester lapjára, amelyben - egyebek mellett - dörgedelmesen figyelmeztettek arra, hogy csak az kapja meg az AstraZeneca-vakcinát, aki az SMS-ben küldött időpontban megjelenik a leírt oltóponton. Az írás élesítésének idején már tudott volt, hogy az akciót lefújták.
Ezt többen jelezték a kommentszekcióban, köztük volt Schauta Marcell is, a Szociális, Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke. Az ÉVE le is csapott a magas labdára, és Balogh László - képernyőmentéssel közölt - írása mellé a következő sorokat jegyezték: „Balogh László polgármester hivatalos oldalán téves információk jelentek meg! Az operatív törzs tájékoztatóján György István államtitkár kijelentette, hogy az AstraZeneca esetében elmarad a hétvégi tömeges oltás. Egy technikai probléma miatt egy későbbi időpontban fog sor kerülni a beoltásra.”
Mindezek ellenére először csak a hozzászólásokat kezdték el törölni Balogh László bejegyzése alól, köztük Schauta Marcellét is. Majd miután érzékelték a hibát, az egész posztot leszedték, és végül 16:23-kor lett felrakva a helyesbítés, amelyben egyebek mellett a következők olvashatók: „Az elmúlt órákban nem egyértelmű információ jelent meg a 60 év alatti krónikus betegek hétvégére tervezett tömeges oltásával kapcsolatban. Ennek következtében sajnos mi is tévesen jelentettünk meg néhány információt. György Istvánhoz hasonlóan jómagam is elnézését kérem mindazoknak, akiknek kellemetlenséget okoz az AstraZeneca-oltás hétvégi elmaradása.”
A történetet tovább szépíti, hogy sokáig zúdult azért össztűz Balogh Lászlóra, mivel a pandémia idején bővítette ki a kabinetét, ketten ugye pont a Médiaházból tették át székhelyüket a hivatalba.
„Azonban látva, hogy az ÉVE-képviselők folyamatosan és nyilvánosan osztanak meg és lájkolnak olyan bejegyzéseket, irományokat, melyek városunk egyes polgárait, tisztségviselőit, néha kollégáimat, de hangsúlyosan NEM közszereplőit szidalmazzák, személyükben és magánemberi mivoltukban járatják le, egészségügyi és kinézeti vonatkozásukban alázzák meg, akkor rá kellett jönnöm, hogy ők valóban csak magukra gondolnak, amikor a szidalmazás témáját kárhoztatják” – ez a részlet pedig Balogh László, a másik fő politikai bomba kapcsán tett bejegyzéséből származik.
Nemrégiben jött létre egy magát Nagykanizsa Leaks-nek nevező oldal, amelynek ismeretlen szerzői vagy szerzője az „A kanizsai aranycsapat. Akik a háttérből mozgatják a szálakat” című szerzeménnyel alaposan berúgta a kanizsai közélet ajtaját. A bejegyzés több olyan személyt mutat be, akiknek írásait, tevékenységét a helyi Fideszhez köti. A kétes eredetű írást az ÉVE-frakció a hivatalos oldalára is kirakta, valamint több tagja is megosztotta. Valószínűleg ezt nehezményezte az idézett bejegyzésében Balogh László.
Az ugyanakkor egy másik megközelítése ennek a kérdésnek, hogy a városvezetőt ugyan miért nem zavarta a BaKKKer nevű fideszes mémoldal elmúlt hónapokban folytatott hadjárata, és az arra érkezett reakciók. Az ÉVE politikusait rendszeresen és nyíltan sértő, pocskondiázó, egy esetben az ötpárti frakció tagjainak halálából is tréfát űző weblapot Radics Bálint és Szabó Szilárd mellett maga Balogh László is kedveli a Facebookon. Sőt, a kanizsai Fidesz-frakció vezetője rendszeresen olyan szintre merészkedik, hogy még lájkolja is a párttársai számára is vállalhatatlan weboldal „munkásságát”.
Mikó-Baráth György
Fotó: Horváth Zoltán
¤ ¤ ¤
A fenti írás elkészülte után hatalmas bakit követett el lapunk egyik - a fenti cikkhez semmilyen formában nem köthető - munkatársa. A kanizsaujsag.hu-n egy olyan tartalmat tett közzé, mely az alapvető sajtóetikai elvárásoknak egyáltalán nem felelt meg, mind morálisan, mind erkölcsileg elítélhető volt. Pont azt tette a kollégánk, amit a fenti írásban próbált a szerző bemutatni. A kanizsaujsag.hu-n megjelentek miatt az érintettek elnézését kérjük!
Tar Mihály ügyvezető-főszerkesztő
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. március 12-én megjelent számában olvasható.