Parasport közelről – bemutatók és közös élmények a BLG-ben

facebook megosztás

Sportágbemutatókkal ünnepelték a Magyar Parasport Napját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A diákok a kedd reggeli tanórákon a kerekesszékes vívással ismerkedhettek meg.

Az Országgyűlés döntése nyomán 2017 óta február 22-e a Magyar Parasport Napja. Nagykanizsán az elmúlt években számos olyan rendezvényt szerveztek, amelyek célja a parasportok megismertetése volt az iskoláskorú fiatalokkal. A BLG-ben a jeles naphoz idén is több program kapcsolódott.

- Az elmúlt pénteken csörgőfoci és csörgőlabda bemutatónk volt és gyakorolni is lehetett. A mai napon a Zalaegerszegi Vívóegylet kerekesszékeseit köszönthetjük. Ők tartanak egy olyan bemutatót és ismertetőt, ami a tanítványaink számára gyakorlással is egybekötött. Illetve köröztünk egy olyan hirdetményt, amiben a gyerekek egy QR-kód leolvasásával a 2016-os riói paralimpia egy promófilmjét nézhették meg. Ez egy öt és fél perces anyag körülbelül, azt gondolom, hogy az egyik legjobb, ami valaha készült ebben a témában és nagyon szívet melengető - árulta el Jeszenői Csaba, a Batthyány Lajos Gimnázium pedagógusa. 

Batthyány Lajos Gimnázium

Az első két tanórában várták a diákokat a sportágbemutatóra. A szervezők legfontosabb célja, hogy az ilyen alkalmak során a résztvevők személyesen is találkozhassanak parasportolókkal, akiknek története és eredményei inspiráló példát jelenthetnek a fiatalok számára.

- Egyszer már voltam, bár bevallom, hogy nem itt az iskolában, hanem még Budapesten, nekem ez a második technikailag, de az első itt az iskolában. A tapasztalataim olyanok, hogy akkor is nagyon élveztem, úgy gondolom, hogy nagyon fontos tisztában lenni az ilyen dolgokkal. Hiszen rendkívül nagy és neves sporteseményeken vesznek részt a parasportolóink is és úgy gondolom, hogy nem nézünk elég nagy tekintettel rájuk - mondta el Horváth-Bodzai Soma Vajk, a Batthyány Lajos Gimnázium diákja. 

Hazánkban a kerekesszékes vívás az egyik legelterjedtebb és legeredményesebb parasportág. A zalaegerszegi egyesület versenyzői az elmúlt években számos hazai és nemzetközi megmérettetésen bizonyították tehetségüket és felkészültségüket. A klub az utóbbi időszakban több felkérést is kapott arra, hogy sportolói bemutassák a sportág szépségeit és értékeit a legfiatalabb generációnak.   

- Globálisan a korábbi évekhez képest a kerekesszékes emberek, kerekesszékes sportolók elfogadottsága jóval nagyobb, mint egy 10-15 évvel ezelőtt. Most már egyre inkább mindenki el tudja képzelni, hogy igen, egy kerekesszékes ember is szeret sportolni, szeret iskolába járni vagy éppen nem szeret. Szóval ugyanazok a paramétereik nekik is megvannak, mint egy épp fiatalnak – tudtuk meg Matyovszky Balázstól, a Zalaegerszegi Vívó Egylet kerekes székes szakosztálynak edzőjétől. 

A szabályismertetővel egybekötött bemutatót követően a diákok maguk is kipróbálhatták a különböző vívófelszereléseket és magát a sportágat is.

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.