Véget akar vetni a guberálásnak Kaposvár, átalakítja a lomtalanítást

facebook megosztás

Új gyakorlatot vezetett be a lomtalanításra Kaposvár önkormányzata, hogy elejét vegye a guberálásnak - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.    

Idén tavasszal már nem előre meghirdetett napokon, hanem az ügyfelekkel egyeztetett időpontokban viszik el a lomot - írták. A továbbra is térítésmentes szállítás iránti igényt a Kaposmenti hulladékgazdálkodási program mobiltelefonos alkalmazásán, interneten, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton személyesen kell jelezni a szolgáltatónak.    

A regisztrációs időszak március 31-éig tart, a lomtalanítás május 3-án kezdődik és a jelentkezésektől függően, de várhatóan június első hetében fejeződik be.    

Kovács Katalin, a városháza környezetfejlesztési igazgatója az átszervezés szükségességét azzal indokolta, hogy a kaposváriak a korábbi lomtalanítások idején kénytelenek voltak elviselni a guberálók által szétszórt, zsákokból kidobált, otthagyott hulladék látványát.    

Szilágyi Ádám, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a somogyi megyeszékhelyen működő hulladékudvar egész évben befogadja a lakosság által bevitt lomot.    

Kaposváron az elmúlt évek környezetvédelmi beruházásai, a modern hulladékgazdálkodási program, a korszerű lerakók és működő hulladékudvarok megteremtik a lehetőségét annak, hogy ne az árokpartra kerüljön a szemét - olvasható a hivatal közleményében.

MTI

(Borítókép: 74nullanulla.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.