Ősbemutató Kodály születésnapján

facebook megosztás

Ősbemutatónak is részesei lehettek azok, akik ellátogattak a városi vegyeskar és a kanizsai szimfonikusok közös hangversenyére tegnap este a Felsőtemplomban. A Magyar rondó Kodály Zoltán egyik legritkábban játszott műve – ezzel a darabbal is a 135 éve született zeneszerzőre emlékezett a két művészeti együttes. Az esten közreműködött Papócsi Róbert karmester, valamint Rácz László cimbalomművész is.

A Megváltó születésének méltó nyitánya az ünnepi hangverseny, fogalmazott köszöntőjében Balogh László, a humán bizottság elnöke. – A zene az ünnep legmagasabb fokú megnyilvánulása, mert képes olyan régiókba elvezetni minket, amelyek meghaladják a fizikai és anyagi világunk megfoghatóságát. Kiteljesít, és így képessé tesz a közösségi élet megteremtésére és megőrzésére. Ebben az erejében a zene hasonlatos legszentebb ünnepünkhöz, a karácsonyhoz – mutatott rá.



Balogh László: a zene az ünnep legmagasabb fokú megnyilvánulása (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

Az előadást Kodály Zoltánra emlékezve rendezték meg: a zeneszerző születésének és halálának is kerek évfordulója van az idén. – Úgy is szokták mondani, Kodály a zenei nevelés apostola, ez mindenképp igaz. Ma van a születésnapja: nagy öröm ez a magyar zenésztársadalomban, de remélem, mindenki szívében ott van egy kicsit Kodály, a világon mindenhol – fogalmazott Cseke József, Nagykanizsa Város Vegyeskarának karnagya.



Hangverseny Kodály szellemiségében és az adventi várakozás jegyében (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A műsor első felében a vegyeskar három énekkari művet énekelt, majd a szimfonikusok mutattak be két Kodály-darabot a szepetneki származású, jelenleg Bécsben tanuló Papócsi Róbert vezényletével. Az esten egy ősbemutató is volt: a Magyar rondót eddig még nem játszották Nagykanizsán. – 1918-ban, Bécsben mutatták be először a hadiözvegyek és hadiárvák részére rendezett koncerten, majd Kodály halála után kilenc évvel adták ki újra a Magyar rondót, aminek korábban nem is ez volt a címe. Kodály még az ’50-es években átírta a darabot zongorára és csellóra, és akkor adta neki a Magyar rondó címet – mondta el a karmester. A hangversenyt a két művészeti együttes közös előadása zárta, az utolsó blokkot az adventi várakozás jegyében állították össze. A koncerten a híres Rácz-dinasztia leszármazottja, Rácz László cimbalomművész is közreműködött.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.