Nagy városból a kisfaluba avagy stresszmentes élet gazdálkodással

Az elmúlt pár évben valószínűleg a legtöbbször hallott kérdés az volt a liszói pár felé: Miért? Hogyan? Miért éppen ide? A dél-zalai faluban gazdálkodik Molnár Miklós és párja, Szerencse Szilvia. Egyikük budapesti, másikuk balatonfüredi kötődésű, most azonban Liszóban élnek. Gazdálkodásuk eredménye már az érdeklődők számára is elérhető, ők a Liszói Fürjes.

Egy nagyon kedves barátom lakik itt Liszóban. Egy vendégséggel kezdődött, aztán egy nyári betonozással folytatódott, és elindultunk mi is, házat kezdtünk keresni a környéken. Így kezdte saját, vidéki történetüket Molnár Miklós. De fény derült arra is: párjával együtt már jó ideje tervezték, hogy megszabadulnak a nagyváros zajától, és mindenképpen olyan telek, birtok vásárlásában gondolkodtak, ami alkalmas a gazdálkodásra.

– Nekem egészségügyi végzettségem van. Ezen belül elég sok mindennel sikerült foglalkoznom. Úgy gondolom, a legőszintébb formájában, a legegyszerűbb módján úgy tudom ezt hitelesen csinálni, ha a földnél indulok el. Alkalmazva mindazt a tudást, amit előttem már alkalmaztak az ősök, azok, akik ezt nálam jobban tudják. Megpróbálom azt a vonalat követni, illetve folytatni, hogy amit megeszek, megiszok, arról tudjam, honnan van.  Igazából ez vezérelt mind a kettőnket – árulta el a fiatal gazda.

Liszó határában található Miklós és Szilvia birodalma, ahol most már számos állat foglalta el a saját helyét a frissen telepített gyümölcsös mellett. Az első, konkrét terv egy fürjekre épülő kis gazdaság kialakítása volt, de a covid-helyzet mindent átrajzolt, illetve felgyorsította a folyamatokat is.

– A fürj volt a tervezett, igen. Egy ismerősünknél láttunk hasonló kis üzemet működés közben, ami relatív kis befektetéssel, gyorsan létrehozható, és produktívvá tehető. Tyúkokat mindig szerettünk volna, most már vannak is szép számmal. Időközben jöttek a bárányok, a meglévő mellé érkezett még egy kutya.  Szóval, fék nélkül elindultunk a lejtőn – mondta mosolyogva Miklós. 

Ez a bizonyos „lejtő” inkább egy szép nagy domboldal, amit a pár igyekszik megmászni. A tőlük kikerült fürjtojás már a kereskedelemben is kapható, és nem titkolt - de jelenleg még távlati célkitűzésük az -, hogy egyszer eljussanak odáig, hogy a gazdaságuk adja a család fő bevételi forrását. Ez természetesen nem megy azonnal. Molnár Miklós szerint ez most egy romantikus elképzelés, amihez rengeteg munka és idő kell, amit ki kell várni.

– Célunk az, hogy egy olyan kis mikrokörnyezetet hozzunk létre, ami önfenntartó lehet. Egy kis ökoszisztémát szeretnénk megalkotni, ami azért nem lehetetlen. A terület sem olyan nagy, hogy ne lennénk rá képesek. Ez a célunk, hosszú távon – fogalmazott Molnár Miklós.

A kis gazdaság asszonyát is muszáj megszólaltatni jelen írás keretében, hiszen Szilvia hihetetlen szeretettel, odaadással gondoskodik minden állatról, ami fellelhető az udvarban. Sőt, szinte kivétel nélkül, mindegyiküket nevén is szólítja.

– Apai nagyszüleim ugyanígy gazdálkodtak egy kis faluban. Talán onnan a kötődés. Amikor kicsi voltam, nagyon sokat voltam ott. Mintha már nem is emlékeztem volna rá. Aztán idejöttünk, kezdtek visszatérni az emlékek, nem csak az állatokkal, a növényekkel kapcsolatban is. Felismertem szinte mindent, a veteményesben is. Előjöttek az emlékek – mondta Szerencse Szilvia.

A gazdasszony rendkívül kedvesen, odaadással foglalkozik minden állattal. A hatalmasra nőtt hét hónapos kutyával csakúgy, mint például a tyúkokkal vagy a bárányokkal. Beszélgetésünk egyik utolsó gondolata Szilviától a következő volt: „Itt másabb minden. Sokkal-sokkal nyugodtabb az ember. A stressz a nagyvárosban jóval magasabb - nyilván mindenki másként éli ezt meg - de ha ideér az ember, megnyugszik. Pedig sok a munka. Sokkal több, mint Pesten volt.”

Vincze Adél

Fotó: Horváth Zoltán