Egy 56-os visszaemlékezése, avagy hazugságok nem vezetnek sehova

Ritkán ragadok klaviatúrát, hogy lejegyezzem a személyemet érintő történéseket, de most eljött az ideje. Sokat gondolkodtam, hogy ez az írás megszülessen vagy maradjon örökre talonban, de most döntöttem. Az utóbbi időben annyi támadás ért és olyan sokan kértek, hogy adjam közzé azt, amit én gondolok. Most megteszem. Nem akartam írni, mert azt gondoltam, hogy más helyen nyomtatásban vagy éterben megjelent dolgokra nem kell reagálnom.

Egy jó hónapot vártam, hogy esetleg két - elfogulatlannak csak nehezen nevezhető - sajtóipari termék felkeres, és mindazt, amit rólam egy parlamenti képviselő állított, azt igyekeznek a másik oldalról is megvilágítani. Nem történt meg, sem a Zalai Hírlap, sem a Rádió 1 nem jelentkezett, hogy reagáljak arra, amit Cseresnyés Péter hazudott rólam. Utálok bíróságra járni, ezért nem is indítottam jogi elégtételért eljárást, de azért van itt pár állítás, amelyet nem ártana bizonyítani. Történt, hogy Cseresnyés Péter zártkörű sajtótájékoztatót tartott rólam. Mondhatnám, hogy ez tök menő, mert fontos ember lettem. Egy ilyen, nálam is fontosabb ember foglalkozik velem. Sajtótájékoztatót tartott, mert közzé kellett kiabálnia, hogy egy Médiaház ellen indított sajtópert megnyert. Egy helyreigazítás volt a tét, melyet megtettünk, tovább nem részletezem. Cseresnyés azonban münchauseni magasságokba engedte magát, amikor nekiállt kommentálni az esetet. Olyanokat talált ki, amiktől égnek állt a hajam. Nekiállt a cég gazdálkodását úgy kritizálni és olyan számokat tényként közölni, amelyekről kis utánjárással tudhatta volna, hogy ez hazugság. Ő ez utóbbit választotta, holott, akkor már két napja ismerhette volna a valós számainkat, ugyanis az új (körülbelül ötödik) üzleti tervünket akkor már leadtuk, a hivatalból akár ki is kérhette volna.

Súlyos vádakat fogalmazott meg, hatalmas veszteséget előre vetítve, melyeket az én rossz gazdálkodásom eredményez. Azóta tudjuk, hogy ez nem igaz, az önkormányzat elfogadta az üzleti tervünket. 8 és fél millió forintos hiánnyal tették ezt, amely még lehet, hogy év végéig kevesebb lesz vagy eltűnik, mert gazdálkodunk, és nem herdálunk havi 4-500 ezer forintot soha nem látott tanácsokért. Nem fizetünk havi 110 ezer forintot olyannak, akinek az éves munkája alig ért 140 ezret. Az pedig csak legyen egy adat, hogy amióta én vezetem a Médiaházat, 30 millió forinttal kerül kevesebbe a működése, mint korábban. Talán még ezért sem szólaltam volna fel, ráhagytam volna, hogy az ő baja, de amikor már azt is felhozta, hogy ügyvezetői megbízatásomat követően az első intézkedésem a saját bérem megemelése volt, akkor azt hittem, hogy nehéz lesz a hányingerem elfojtani. Sikerült, nem lett baj.

Nézzük a tényeket! 2019. december 1-jével bíztak meg a cég ügyvezetésével. Erről november 28-án szavazott a közgyűlés. Előtte természetesen tárgyaltunk, összeszedtük, hogy mit szeretne a többségi frakció, s mivel ez elfogadható volt, elvállaltam. Anyagiasságomról annyit, hogy 28-án délelőtt kaptam egy telefont, amelyben nevetve állapítottuk meg, hogy mindenről beszéltünk, de a fizetésemről nem. A frakció mondott bruttó 500 ezer (nettó 332 ezer) forintot, s erre azt mondtam, hogy rendben.

A fizetésem azóta is ennyi. Sőt, a korábbi ügyvezető gyakorlatától eltérően én egy fillért nem vettem fel ezen kívül. Kollégáimtól azt kértem, hogy az ő szisztémája alapján minden hónapban számolják ki, hogy mennyi pénzt kellene kifizetnünk, ha nem lett volna váltás.

Elárulom.

Pár hónap alatt elértem és meghaladtam az egymillió fel nem vett forintot. Ennyit hagytam bent a cégben azért, mert azt gondoltam, hogy az ügyvezetői díjazásomba beletartozik az újságírói munka is. Aztán emlegették itt a prémiumot is. A legelső üzleti tervbe egyetlen fillért nem írtam be, mert olyan kamufeladatok miatt nem akartam milliókat felvenni, amiket előttem kifizettek. A legutolsó, már elfogadott üzleti tervben sincs egyetlen fillér prémium sem magamnak meghatározva. Én szeretek a tükörbe nézni, és ott egy tisztességes embert látni! Nekem ez minden reggel sikerül, és várhatóan sikerülni is fog. Mindezek után, igazi 56-osként (1964-ben születtem, 56 éves vagyok) azt hiszem, várhatom a bocsánatkérést. Nem, nem feltétlenül a két média terméktől, hanem attól, aki ezeket a hazugságokat közölte velük. Nem bíróságon fogom ezeket követelni, még húszezer forint perköltségért sem, hanem bízom abban, hogy egyszer Cseresnyés Péter belátja, nem lehet bárkiről bármit hazudni. Bár, ha a nevezett személy az állításait bizonyítani tudja, én leszek az első, aki elnézést kér tőle, és az összes felületünkön megjelentetem. Félreértés pedig ne essék, nem kívánom, hogy elismerje a képviselő a munkámat, azt azonban a tisztesség okán elvárhatom, hogy légből kapott állításokra alapozott hazugságokkal ne sározzon be sem engem, de a Médiaházat és annak munkatársait sem! Azt pedig tovább tűrni nem vagyok hajlandó, hogy különböző propagandakiadványok és rádióműsorok, felrúgva a szakma legalapvetőbb szabályait egyoldalúan gyalázzanak engem, vagy éppen a munkatársaimat!

Tar Mihály, ügyvezető-főszerkesztő

(Borítókép: Kanizsa Médiaház Archív)