Több mint 50 kiló marihuánát találtak egy kamionban az M7-es autópálya sormási pihenőjénél

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett miatt folytat nyomozást egy 57 éves férfi ellen.


Fotó: police.hu

A magyar férfi által vezetett kamiont hétfőn a hajnali órákban, az M7-es autópálya sormási pihenőjében ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának járőrei.

A járműszerelvény átvizsgálása során a félpótkocsi oldalsó tároló rekeszeiből kialakított helyeken kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Ezt követően a Zala megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a különböző rejtekhelyekről több mint 50 kilogramm – az előzetes szakértői vélemény alapján - marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke több tízmillió forint - közölte honlapján a  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.


Fotó: police.hu

A rendőrök a férfit elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a sofőr letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság kedden el is rendelt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.