Szabadtéri színházi előadás az Erzsébet téren
A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai szórakoztatták a kanizsaiakat. Az Erkélyből páholy program részeként Jack London Osztozkodás című egyfelvonásos darabját láthatta a publikum.
Nagykanizsa volt a harmadik állomása az Erkélyből páholy című előadás-sorozatnak. Korábban Kaposváron és Pakson mutatták be ezt a darabot. A kezdeményezés szervezői szeretnék a színházrajongók hiányát enyhíteni, ugyanis szerintük a nézőknek és a színészeknek is nehéz volt átvészelni a vírusos időszakot.
– Mi, a kaposvári Csiky Gergely Színházzal már sok ilyen kitelepült kis félórás előadást csináltunk az Erkélyből páholy sorozatunk keretein belül. Ezt azért találtuk ki, hogy a nézők színházhoz jussanak a karantén alatt, mi pedig munkához ebben időszakban, hogy ne unatkozzunk otthon. Ennek az egyik következménye az, hogy voltak szívesek meginvitálni ide Nagykanizsára - nyilatkozta Fándli Csaba, a Csiky Gergely Színház színész, rendezője.
A háromszereplős miniprodukció Török Sára, Mohácsi Norbert és Stefánszky István előadásával került pódiumra. A történet két férfiről szól, akik közös bűncselekményt követnek el, majd a végén osztozkodnak a megszerzett kincsen. A rövid darabot kissé átdolgozva hozták el Kanizsára a kaposvári színészek.
– Ez egy viszonylag rövid darab, de stílusában olyan fajta, ami kicsit groteszk, ezért próbáltuk minél inkább olyan irányba vinni, hogy izgalmas legyen a nézők számára. Nem pont egy az egyben a megírt darab van elkészítve, ugyanis az eleje és picit a vége is változtatva van, befogadóbaráttá tettük – mondta el Stefánszky István, a Csiky Gergely Színház színésze.
A Kanizsa Televízió Híradója azt is megtudta, hogy a színdarab próbáit még szájmaszkban kezdte el a somogyi társulat. A jelenlegi helyzetnek köszönhetően azonban ma már szinte problémamentesen készülhetnek a következő előadásokra, bemutatókra.