Angyalképzővé változott a HEMO

facebook megosztás

A Városi Diákszínpad karácsonyi műsorát telt házas közönség fogadta. Az ünnepi gálán Szollár-Nikolics Zsanna és Gelsei Zsófi közösen készített darabját adták elő a fiatalok. A produkcióban a Magic Ritmo táncosai is közreműködtek.

– A darab az arról szól, hogy van egy család, amely nagyon komplikált, s össze vannak veszve a gyerekek is. S mi, angyalok pedig fent vagyunk, s az egyik angyal lemegy a családhoz segíteni, hogy minden összejöjjön, és legyen egy normális karácsonyuk. Nagyon sokat gyakoroltunk, minden pénteken nekünk próba volt, s a próba végéig, tehát három órán át néztük, hogy minden rendben megy-e. Tényleg nagyon sokat gyakoroltunk rá – mesélte stábunknak Kovács Nina, a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpadának tagja. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.