Előzés után felnyársalta a szalagkorlát a vétlen autóbuszt
Egy olasz férfi figyelmetlen előzésének a következményeként futott rá az M7-es autópálya szalagkorlátjára egy moldáv autóbusz, még a 2017. esztendő nyarán: egy ember maradandó sérüléseket szenvedett. A baleset, és a vádemelés részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.
A cselekmény idején 57 éves, olasz állampolgárságú férfi 2017. július 09-én délelőtt, az M7-es autópályán vezette olasz hatósági jelzésű személygépkocsiját, Nagykanizsa felől Zalakomár irányába. Amikor a férfi járművével az autópálya 199 km-szelvényébe ért, a jobb oldali (külső) forgalmi sávban szabályosan közlekedő, moldáv hatósági jelzésű autóbusz előzésébe kezdett. A bal oldali (belső) forgalmi sávban haladva, előzés közben – figyelmetlensége miatt – a férfi jobbra áttért a jobb oldali forgalmi sávba és ott személygépkocsija jobb elejével, az általa előzni szándékozott autóbusz bal elejének ütközött.
Az ütközés következtében elveszítette uralmát a személygépkocsi felett, azzal balra letért az úttestről. Ott az autópálya pályatestjeit elválasztó, bal oldali szalagkorlátnak ütközött, majd a bal oldali füves padkán állt meg. Az autóbusz az ütközés következtében jobbra tért le az úttestről és a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd a szalagkorlátot hozzávetőlegesen 70 méter hosszan maga előtt felgyűrve, az úttest mellett jobb oldalt kialakított rézsű tetején, jobbra megdőlve állt meg. A felgyűrt szalagkorlát egy darabja az autóbusz elejének alsó részébe befúródott, áthaladt a lépcső felett, keresztülhaladt az első ülések alatti raktérben kialakított fekvőhelyen, ahol ekkor a váltósofőr tartózkodott, majd a padlózatot a harmadik üléssornál áttörve jutott ki az utastérbe.
A váltósofőr 8 napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket, két utas pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az olasz férfi ellen.
Papp Attila