Gyalogost ütött el a Teleki úti zebrán

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, egy könnyű sérüléssel és egy anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.



Fotó: police.hu

Egy férfi közlekedett 2019. április 19-én 18 óra 55 perckor Nagykanizsán a Teleki úton a Rózsa utca irányából a Szerviz út felé Ford típusú személyautóval, amikor a 7-es számú ház előtt figyelmetlensége miatt elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost. A balesetben a nő 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Galambok belterületén közlekedett egy kerékpáros 2019. április 19-én 16 óra 52 perckor a Somogyi Béla úton, amikor a Hegyalja út kereszteződése utáni egyenes útszakaszon elvesztette uralmát kerékpárja felett és a jobb oldali útpadkán keresztülhaladva a vízelvezető árokba hajtott. A baleset során a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda kettő esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.