Határon átnyúló összefogás

facebook megosztás

Az egyik legnagyobb horvát birkózótehetség is kanizsai segítséggel készül a versenyekre. Iva Gerić a Szatmári Zsolttal végzett közös munkának is köszönhetően idén éremesélyesként utazhat a korosztályos Európa-bajnokságra.

A horvátországi Ludbregben 5 éve alapítottak birkózóklubot. Miután a lányok körében is népszerűvé vált az egyesület, a vezetők felkérték a szabadfogás oktatására a magyar válogatottnál is tevékenykedő kanizsai edzőt, Szatmári Zsoltot. A Kanizsán is készülő horvát sportolók közül Iva Gerić lehet az első, aki kontinenstornán is érmet szerezhet. – Tavalyelőtt a Balkán-bajnokságon aranyérmet szerzett, tavaly a kadet-világbajnokságon hetedik lett. Megvert már tavaly olyan embereket, akik az Európa-bajnokságon érmet szereztek. Idén is még ebben a korcsoportban van, ezért a felkészülés is úgy van összeállítva, hogy reményeink szerint ebben az évben már az Európa-bajnokságon éremért fog birkózni - fogalmazott Szatmári Zsolt.

A fiatal horvát tehetség felkészülését segíti, hogy a nagykanizsai teremben megfelelő edzőpartnerekkel készülhet. Nagyon szeretek itt birkózni, mert nagyon kemények az edzések. Örülök annak is, hogy találtam olyan edzőpartnert, aki súlyban és tudásban is egyaránt hozzám hasonló - említette Iva Gerić.

A kanizsai klubnál folyó kiváló szakmai munkát a hazai eredmények is igazolják: Szatmári Zsolt tanítványai legutóbb egy nemzetközi versenyen vettek részt Korondon, ahonnan három éremmel tértek haza.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.