„Szívembe zárom Kanizsát, apám szülővárosát”

A nagykanizsai születésű Z. Soós Istvánnak, a XX. század krónikásának állít méltó emléket az a művészeti album, amely a közelmúltban a Thúry György Múzeum gondozásában jelent meg. Az intézményben megvásárolható kötet 160 művet tartalmaz, ezeket a festő-grafikus-restaurátor fia, Soós Barnabás válogatta ki a Nagykanizsára került, mintegy 800 alkotást felölelő hagyatékból.

Soós Barnabás édesapja önarcképe előtt (Fotók: Gergely Szilárd)

Vonattal érkezett az édesapja művészetének emléket állító album nagykanizsai bemutatójára Soós Barnabás. A Budapesten élő, idős férfi tekintete rögtön megakadt a festményeken és a grafikákon, amelyeket a rendezvény alkalmából állítottak ki a Thúry György Múzeum munkatársai. „A Don Quijote a kedvencem. Amilyen egyszerű, olyan kifejező”, jegyezte meg, amint megpillantotta az 1966-ban, krétával készített alkotást a falon.

– Nehéz visszaemlékezni apámra. 102 évet élt, én most még csak a 90.-et taposom – tette hozzá nevetve, majd rövid gondolkodás után mégiscsak mesélni kezdett. – A ’30-as évek végéről viszonylag több emlékem maradt, akkoriban a sárvári római katolikus templom freskóján dolgozott. Engem is megfestett, ott vagyok ministránsként a mennyezeten. Ilyen formán nyolcvan éve egyetlen misét sem kezdenek el nélkülem…

Soós Barnabás azt mondja, az édesapjától örökölte humorérzékét. Adomázás közben előveszi az okostelefonját – amit fiatalos magabiztossággal nyomkod –, hogy megmutasson néhány fotót. Ezek egyikén egy göcsörtös fa, a természet játékának furcsa szerzeménye látható.

– Valahányszor meglátok egy ilyet, mindig apám keze vonásai jutnak az eszembe. A kusza ágakban és a rögös felületekben olyat is észrevett – pulit, hárpiát vagy éppen magát Lear királyt –, amit más nem. A most kiadott művészeti albumba ezek a kéregrajzok is bekerültek. Nagyon vártam a kötetet, boldog vagyok, hogy végre megjelent. Remélem, ő is elégedettséggel figyeli a bemutatót odafentről.Én mindenesetre a szívembe zártam Kanizsát, apám szülővárosát.

Az 1900-ban Nagykanizsán született művész 18 évesen Kaposvárra költözött, és ott is élt 2002-ben bekövetkezett haláláig. Hagyatéka 1997-ben került Nagykanizsa tulajdonába. A város, illetve a Thúry György Múzeum 796 alkotást őriz azóta is. Ezek egy részét időszakos kiállításokon már láthatta a közönség. A művészeti album megjelenése újabb mérföldkövet jelent a gyűjtemény gondozásában.

A könyv előszavát Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója írta. A művészettörténész bevezető tanulmányában a XX. század krónikásaként hivatkozik Z. Soós Istvánra. Olyan alkotó volt, fogalmaz, aki mindig „az igazságon alapuló kíváncsisággal szemlélte kora eseményeit, és akinek személyiségét a kemény hiten alapuló emberi tartás, ugyanakkor a szelíd, az embert tisztelő és szerető gyöngédség is jellemezte”. Bereczky egy, az 1980-as évek elején készült riportot is citál, e szerint a művész azt vallotta: „Én bátornak és kitartónak születtem, tehát dolgozom, amíg ver a szívem, amíg figyelhetem és megrajzolhatom a világunkat. A művész élete lényegét magában keresse.”

Az önkormányzat támogatásával és a múzeum munkatársainak közreműködésével megjelent, magyar–angol nyelvű albumot a Thúry György Múzeumban lehet megvásárolni.

Nemes Dóra

- - - 

Z. Soós István 1920–1925 között a Magyar Iparművészeti Főiskola grafika szakán, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Glatz Oszkár volt a mestere. 1927-ben részt vett a Berzsenyi Dániel Irodalmi Művészeti Társaság megalapításában. Rajzban, olaj, tempera- és vízfestményben, falképekben egyaránt hatalmas életművet hozott létre, de freskóképei és restaurátori munkái is jelentősek. A Somogy Megyei Múzeumban is dolgozott egészen nyugdíjazásáig. Többször is járt külföldi tanulmányutakon Olaszországban, az Isztriai-félsziget nyugati településein, Dalmáciában és Erdélyben is. Számos díjjal kitüntették. 1996-ban Nagykanizsa díszpolgára lett.