Szexuális erőszak Egerszegen: 17 éves fiú rémisztgette a lányokat
Komoly bűncselekményt követett el egy mindössze 17 esztendős fiú Zalaegerszegen: egy éven át rémisztgette a kisiskolás lányokat, mutogatva magát nekik, vagy éppen összefogdosva őket. A sértettek gyermekkorára tekintettel, nem csak szeméremsértésért, hanem szexuális erőszakért is felelnie kell majd meggondolatlan tettéért. A megdöbbentő bűnügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem, aki dr. Kondákor Ferencnek, Zala megye főügyészének a bűncselekményről kiadott sajtóközleményét osztotta meg velünk.
Egy 17 éves fiú a 2017. év nyarától 2018. május 3. napjáig tartó időszakban, legkevesebb 10 alkalommal jelent meg a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolánál, ahol a kerítés mellől leste az iskolás lányokat, miközben nemi vágyának kielégítése céljából önkielégítést végzett. Ugyanígy tett akkor is, amikor egyszer a zalaegerszegi Dózsa György utcai általános iskola melletti parkolóból figyelte a gyerekeket.
2018. február 28-án, dél körül Zalaegerszegen, a Balatoni útra vezető járda szakaszon önkielégítést végzett egy vele szembejövő kislány előtt. Ezután 2018. március 5-én, a kora esti órákban ismét a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolához ment, ahol követni kezdett egy hazafelé tartó, 12 éves kislányt. A gyereket már a lakóhelyén, a lépcsőházban érte utol, ahol lefogta, majd benyúlt a kabátja alá és a ruházatán keresztül a felsőtestén, a fenekén, illetve a szeméremtestén is tapogatni kezdte. A kislány szabadulni próbált, kiabálni kezdett, mire a fiú a helyszínről elmenekült.
A fiú május 3-án, a zalaegerszegi Hegyalja úton mutogatta nemi szervét három, padon ülő, kiskorú lány előtt. Egy alkalommal pedig Zalaegerszegen, a Fejér György utcától követett egy kiskorú leányt, és több alkalommal megtapogatta a fenekén. A fiút a megyeszékhelyi nyomozó elfogták, majd a Zala Megyei Főügyészség ellene szexuális erőszak bűntette és szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Zalaegerszegi Törvényszékhez.
Papp Attila