Hazafelé Sáncba
Bakonyi Erzsébet fotóriporter kiállítása nyílt meg a Bolyai hét keretében.
A fotózás szépségéről és Bakonyi Erzsébet életútjáról Járási Ildikó iparművész szólt a kiállítás megnyitóján. Erzsébet védőnőnek készült, de az érettségi után az osztálytársaival közös utolsó mozizás végérvényesen megváltoztatta addigi tervét. Mint azt Járási Ildik elárulta: Az olasz filmrendező, Antonioni Nagyítás című filmjében látottak, a filmelőhívás, a képnagyítás és a fényképezés mozzanatai egy életre magával ragadták. Szakmai tanulmányai után dolgozott a megyei napilapnál, majd több évtizeden keresztül az olajosok családjához tartozott. 2000-től a Kanizsa Hetilapnál folytatta - folytatja munkáját.
A fotózás minden része megérinti. A táj, a virágok, a szépség, Zala megye, annak környezete. Volt egy nagyon szép díjazása is, ahol több évtizedes munkáját értékelték. 2014-ben Zala Megyei Sajtódíjat kapott – mondta el Járási Ildikó iparművész
S bár a nagykanizsai Bolyai-iskola legnagyobb erőssége a matematika oktatás – a művészeti nevelésre is kiemelt figyelmet folytatnak a tanítók és tanárok.
Úgy gondoljuk, hogy a tudományok mellett fontos olyan lehetőségeket is biztosítani a gyerekeknek, ahol rácsodálkozhatnak a világra. És ennek kiváló színtere lehet egy galéria, ami itt az iskolában már több évtizede működik – fogalmazott Tulman Géza a Bolyai-iskola tagintézmény-vezetője.
Bakonyi Erzsébet fotói egy hónapon keresztül díszítik az iskola galériáját, a Bolyai hét pedig a hagyományos október 23-i ünnepi műsorral és matematika verseny díjkiosztóval zárul.