#sport
A méhnyakrákszűrés fontosságát hangsúlyozta az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatorna műsorában, hozzátéve, hogy…
Napközis táborokkal indították a nyarat a DZVSE-nél. A kanizsai úszóedzők négy turnusban látják vendégül az érdeklődő gyerekeket. A résztvevők az…
Három táborral indítja a nyarat a Szan-Dia. A fitness sport club izgalmas programokkal és sok-sok tánccal szórakoztatja a résztvevőket. A július…
Az intézmény 8 tanulója vett részt a Honvédelmi Sportszövetség legújabb programján, a Bátrak Ligáján. A rendezvény célja, hogy versenykeretek között…
Játékos sportvetélkedőkkel egybekötött gyereknapot tartottak ma a Kiskanizsai Általános Iskolában. Az időjárás a szabadtéri programoknak ugyan nem…
A nyári időszak a tömegsport rendezvények, a sportturizmus és a hobbisportok szempontjából is egy kiemelt időszak, hiszen látszólag sokkal kevésbé…
A játékos verseny ügyességi feladatokból, evezésből és futásból állt, a megmérettetésre nemcsak Nagykanizsáról, hanem az egész régióból érkeztek…
Az idén ifj. Dárdai Pál 61-szeres válogatott labdarúgóval, a Hertha FC edzőjével is találkozhatnak a gyerekek a Danone Focikupa a Gyermekekért…
A sportlétesítmények megvalósítása most már egyre közelebbi cél, hiszen a miniszterelnökség hivatalosan is zöldutat adott a beruházásoknak. – A…
Szülők és gyerekek közösen küzdöttek a Mindenki Sportpályáján. A Hevesi óvoda folytatva a hagyományt, idén is megszervezte a nagycsoportosok ovis…
Bántalmazott és hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására gyűjt pénzt az Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a szombati Ultrabalaton jótékonysági…
Sikeres a gyermekeknek meghirdetett horgászsuli Nagykanizsán. A Magyar Országos Horgász Szövetség kezdeményezésére négy kanizsai egyesület közösen…
Több mutatóban is javult a magyar diákok fittségi állapota, ám továbbra is komoly gondot jelent az elhízás a fiatalok körében - olvasható ki a Magyar…
A nagykanizsai futam az Amerikából indult versenysorozat legnagyobb európai rendezvénye lesz 2018-ban. A szervezők több mint 10 ezer embert várnak a…
62 millió forinttal támogatja költségvetéséből a nagykanizsai önkormányzat a verseny- és élsporttal foglalkozó egyesületeket. A forrásra összesen 45-…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 10. oldal
- Következő oldal