Szombaton rajtol a kanizsai Spartan Race

facebook megosztás

A nagykanizsai futam az Amerikából indult versenysorozat legnagyobb európai rendezvénye lesz 2018-ban. A szervezők több mint 10 ezer embert várnak a Csónakázó-tóhoz.

A verseny közvetlen közelében korlátozott számban, a tervek szerint reggel 7 óráig lehet majd autóval megállni. A szervezők ingyenes parkolási lehetőséget a Kanizsa Centrum melletti füves területen biztosítanak a versenyzőknek és az érdeklődőknek, innen pedig óránként induló buszjárat is segíti majd a kijutást.  – A Kanizsa Centrum melletti parkolóterület kapacitása gyakorlatilag korlátlan. Ez 2 kilométerre van a fesztiválterülettől. Egy kellemes tavaszi sétával lehet bemelegíteni a versenyre, erre nagyjából 15-25 percet kell kalkulálni. De van egy másik opció is, mert próbálunk mindenkinek a kedvére tenni. A KonTuRplusz Egyesület jóvoltából elérhető lesz egy úgynevezett Spartan-buszos közlekedési lehetőség – mondta el Sisak Zsófia a Spartan Race Hungary versenyigazgatója. 

A versenyzőket és kísérőiket ingyenes bulival is várják a szervezők a fesztiválon. – Sok-sok embert várunk ide, és azt gondoljuk, hogy ez egy megtiszteltetés azok számára is, akik részt vesznek ezen az eseményen, hiszen megünnepelhetik, hogy sikeresen teljesítették ezt a futamot. S a város is megünnepli azt, hogy idehoztuk ezt a nagy-nagy rendezvényt – fogalmazott Horváth István a KonTuRplusz egyesület elnöke. A verseny egyik különlegessége, hogy jótékonysági futam is lesz, mellyel a nagykanizsai gyermekotthont támogatják a szervezők. Az erre jelentkezőknek is ugyanazt a távot kell teljesíteni, de tét és kötöttségek nélkül. A jótékonysági futamra a helyszínen is lehet nevezni, délután 3 óráig.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.