#PEN
A hallgatók - a hagyományokhoz híven - a Múzeum téri Patkófalnál szegeléssel kezdték a délutánt, majd a Felsőtemplomban vettek részt hálaadó…
Még az utolsó nap is javában zajlott a munka a PEN-en. A résztvevők körében nagy sikert arattak a robottechnikai programok. A 20 táborozó még saját,…
Az alapanyagokat készítik elő a főzőverseny résztvevői. Miután mindent apróra elszeltek, bele is került a kondérba. A tűz fölött órákig rotyogtak a…
A startup vállalkozásokat elősegítő ötnapos rendezvényre öt országból érkeztek fiatal egyetemisták. A mai előadásokra már hétfőtől szakmai…
Három korcsoportban, a legkisebbeknek, óvodásoknak és iskolásoknak tart egy-egy órás játszóházat a kutyasuli. Jankát is elhozták szülei a programra,…
A képzések szakmai reformja után ezúttal a nagykanizsai kampusz épülete és környezete kap új külsőt. A munkálatok most indulnak. A felújítással azt…
Idén is meghirdette az önkormányzat a Nagykanizsa fejlődéséért felsőoktatási ösztöndíjpályázatot. A PEN-en turizmus-vendéglátás vagy mérnök…
Egész nap a billentyűzetet és az egeret csattogtatták a fiatalok a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszán. Nem véletlenül, hiszen mindegyik csapatnak…
Az érdeklődő középiskolások hasznos tanácsokat kaptak a nagykanizsai kampusz következő tanévben induló valamennyi képzéséről, de a program fő témája…
Megtartotta záróelőadását a PEN török vendégkutatója. Gülnaz Boruzanli Ekinci Izmirből érkezett a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszára. A fiatal…
A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza négy jelentős tudományos konferenciát is szervezett 2017-ben. Szintén kiemelkedő eredménynek tekinthető, hogy…
A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán dolgozó kutatók az Új Nemzeti Kiválóság Programon nyertek támogatást. A tudományos kezdeményezés célja, hogy…
Gólyák és szeniorok báloztak együtt tegnap este. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza minden évben megtáncoltatja az első éveseket, de ezúttal a…
A nagykanizsai kampuszon nyílt napot tartottak, melyen a meghirdetett szakok követelményeiről, felépítéséről és a megszerezhető végzettségek…
A Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának tanulói jártak a minap Murafölde fővárosának állatotthonában. Kiadósan megsétáltattak jó néhány árva…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 12. oldal
- Következő oldal