#komolyzene

„Újraevangelizálná” Magyarországot – legalábbis az opera és a balett tekintetében – a Magyar Állami Operaház. Ennek érdekében a társulat országjáró…

A romantika gyöngyszemeit tűzte műsorára a Zala Szimfonikus Zenekar az idei turnéján. A mintegy hatvan muzsikust számláló, zömében egerszegi,…

A keszthelyi Vajda Szilárd furulyajátéka nyitotta meg a tanári koncertet tegnap este a kanizsai zeneiskolában. Majd Tóth László zongoraszólóját…

Amikor a Szerelmes földrajz című sorozat készítői azzal keresték meg Zádori Máriát a közelmúltban, hogy portréfilmet forgatnának róla, az immár…

Romantikus estét tölthettek el a komolyzene kedvelői a Savaria Szimfonikus Zenekarral tegnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Filharmónia…

A Hevesi Sándor Művelődési Központ igazi örömmuzsikának ad otthont októbertől márciusig. A hangversenyek részleteiről délelőtt számoltak be a…

Néhány héttel ezelőtt csaknem százötven kamasz hallgatta végig percről percre növekvő érdeklődéssel azt a rendhagyó énekórát, amelyet Kardos Eszter…

A lehető legváltozatosabban alakult eddig a szepetneki Papócsi Róbert művészi pályája: előbb zenetanár volt, majd kürtösként játszott a Kairói…

Csütörtökön este 19 órakor a HSMK-ban olyan tekintélyes magyar szerzők művei csendülnek fel, amelyek ma már ritkán hallhatók. Elhangzik Erkel Ünnepi…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.