„Előadás közben nincs demokrácia”

A lehető legváltozatosabban alakult eddig a szepetneki Papócsi Róbert művészi pályája: előbb zenetanár volt, majd kürtösként játszott a Kairói Szimfonikus Zenekarban, jelenleg pedig – elsősorban – karmesterkedik Bécsben. Nagykanizsán legutóbb a városi vegyeskar és a kanizsai szimfonikusok közös karácsonyi hangversenyén vezényelt.

Papócsi Róbert: A dirigens nem nőhet rá a zenekarára…

Úgy tartják, minden dirigens mestere valamilyen hangszernek. Nincs ez másként Papócsi Róbert esetében sem, aki annak idején fúvósként kezdte pályafutását. Életének egyik nagy fordulata volt, amikor a kürtoktatás mellett karmesterképzésre is jelentkezett. Mára olyannyira megszerette a vezénylést, hogy azt sem tartja elképzelhetetlennek: a jövőben csak erre koncentrál majd. Mint mondja, ahhoz, hogy egy fúvós szinten tartsa magát, naponta legalább két órát kell gyakorolnia. Ugyan kürtösként vállal még fellépéseket, de egyre gyakrabban hívják vezényelni.

– A karmesterkedés teljesen véletlenül jött – árulja el. – A kürtképzés után a szentendrei Vujicsics Tihamér-zeneiskolában kezdtem tanítani. Akkoriban még kötelező volt a sorkatonaság, amihez nekem nem igazán fűlött a fogam, de nem tudtam, miként lehetne elódázni a szolgálatot. Aztán a zeneiskola igazgatója egyszer csak azzal keresett meg, hogy Pécsen indul egy új szak leendő karmestereknek, és még egy-két napig lehet jelentkezni. Bár azelőtt soha nem vezényeltem, mégis elmentem a felvételire, ami sikerült. A zeneiskola támogatásával elvégeztem a szakot, és éppen abban az évben, amikor lediplomáztam, eltörölték a sorkatonaságot is… Duplán szerencsésnek éreztem magam, hiszen tulajdonképp ennek köszönhettem, hogy lett egy új szenvedélyem, a karmesterkedés.

A szepetneki származású fiatalember sok területen kipróbálta magát. Vezényelt fúvószenekarokat; a Tatár Csaba vezette kanizsai csoport nyári táborában többször is részt vett másodkarnagyként. Külföldön is élt egy ideig, a Kairói Szimfonikus Zenekar fúvós szekciójában négy évet töltött. Egyiptomból végül Bécsbe vezetett az útja, ahol újra kedvet kapott a vezényléshez.

– Ebben sokat segített az apósom, egyben mentorom, Halász Mihály. Rendkívüli életpályája már eleve inspiráló: huszonöt évig, a nyugdíjba vonulásáig volt a Bécsi Állami Operaház karmestere, korábban a hageni opera szerződtette, azelőtt pedig Christoph von Dohnányi mellett dolgozott Hamburgban, szóval hihetetlen karriert futott be. Ő és a másik mesterem, Christian Schulz professzor segítségével nagyon sokat fejlődtem. Tavaly már készen álltam arra is, hogy egy nagy nyári zenei fesztiválon levezényeljem életem első operáját, Puccinitől az Angelica nővért, ami fantasztikus élmény volt.

Papócsi Róbert 2018-as tervei közt a mesterdiploma megszerzése, illetve annak az új operastúdiónak az irányítása szerepel, amelyet tavaly alapított a társaival Bécsben.

– Az az igazság, hogy egyre jobban szeretek énekesekkel dolgozni, innen is jött az ötlet. Ennek a stúdiónak egyrészt az a célja, hogy segítse a pályakezdőket tájékozódni az operák világában, másrészt szeretnénk, ha kellő gyakorlatot szereznének már a debütálásuk előtt. Ennek érdekében nem egyetlen zongora kíséri őket, ahogy az általában lenni szokott, hanem egy kisebb zenekar. Eddig még csak pár próbán vagyunk túl, de szeretnénk, ha mielőbb bemutatkozhatnánk egy gálakoncerten is.

Róbertnek karmesteri filozófiája is van: vallja, hogy a dirigens nem nőhet rá a zenekarára, ugyanakkor minden műben vannak olyan részletek, amikor elengedhetetlen az instrukciók pontos betartása.

– A szakmánk sajátja, hogy előadás közben nincs demokrácia – fogalmaz. – Ez természetesen nem a karmesteri önkényről szól, hanem arról, hogy amikor száz ember egyszerre zenél, roppant könnyen széteshet a mű – hacsak nem egy nagyon összeszokott társaságról van szó, amelynek a tagjai ismerik egymás minden rezdülését. De az igazság az, hogy ahány ember ül a zenekarban, annyiféle az elképzelésük a tempóról vagy hangsúlyokról. Itt lép közbe a karmester, aki pontosan kijelöli mindennek a módját és helyét. Mivel kürtön is játszom, jól tudom, milyen a másik oldalon lenni: a karmestert jellemzően nem szokták szeretni... Bevallom, zenészként én sem feltétlenül értek egyet mindig a dirigens meglátásaival, de megteszem, amit kér, hiszen a darab érdeke azt kívánja – ennél pedig semmi sem lehet fontosabb.

Nemes Dóra