Örömzenekoncert
A romantika gyöngyszemeit tűzte műsorára a Zala Szimfonikus Zenekar az idei turnéján. A mintegy hatvan muzsikust számláló, zömében egerszegi, kanizsai és keszthelyi együttesekből verbuvált zenekar már hat éve mutat be koncerteket. Tegnap, a Medgyaszay Házban olyan népszerű és közismert zeneszerzők művei csendültek fel Sándor János vezényletével, mint Liszt Ferenc, Bizet vagy éppen Csajkovszkij.
A Zala Szimfonikus Zenekar tavaszi-nyári koncertje már hagyomány a város zenei életében
– Úgy is szoktuk emlegetni ezeket a májusi koncerteket, mint „örömzenekoncertek”. Ezeken nem olyan nagyon mély, magvas vagy borús műveket, hanem sokkal inkább népszerű alkotásokat szeretnénk előadni. Ez az előző években is így volt, és most is sikerül ennek megfelelően összeállítani a repertoárt. Ezekben a pillanatokban a zenekar éppen Smetana Moldváját próbálja, amit szerintem mindenki ismer már valahonnan – fogalmazott a koncertsorozatot szervező Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület elnöke, Tóth László.