#kézilabda

A nagykanizsai kézilabdázók folytatták felkészülési ciklusuk mérkőzéseinek sorát, az NB II-es hölgyek már a vasárnapi bajnoki rajt jegyében…

Jó évet zárt a Tungsram SE Nagykanizsa. A kanizsai kézilabdaklubnál 12 csoport volt 2019-ben. Az utánpótlásban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a…

A listavezető kanizsai gárda hazai környezetben fogadta a második helyen álló Mecseknádasd együttesét. Csalló Ádám csapata nem kezdte rosszul a…

Tóth László együttese a kiesés elleni harcban létfontosságú mérkőzést vívott szombaton a Tamási KC ellen. Az első félidőben ötgólos előnyre tettek…

Drámai meccsen szenvedett vereséget a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Tóth László együttese hazai környezetben fogadta szombaton a…

Szombaton 18 órától a Tungsram SE Nagykanizsa férfi NB II-es kézilabda együttese ismét hazai pályán, tehát a Tungsram-csarnokban játszik bajnoki…

A sportág diákolimpiájának megyei döntőjét tegnap Nagykanizsán rendezték. A tornára három férfi és négy női csapat kvalifikálta magát. A nemrégiben…

Mindkét kanizsai NB II-es kézilabda együttes megkezdte szereplését a bajnokságban, a hölgyek hét és fél esztendő után vívtak hazai bajnokit a…

Vereséggel kezdte a szezont Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Tóth László újonc együttese a legutóbbi szezon végén az NB I/B-ből kieső…

A hétvégén a férfi kézilabda NB II-ben is rajtoltak a bajnokság küzdelmei, a Tungsram SE legénysége ma a Csurgó U23-as gárdájával mérkőzik 19 órától…

Az elmúlt hétvégén egy felkészülési tornán vett részt Nagyatádon a Tungsram SE NB II-es férfi kézilabda együttese. A Csalló Ádám játékos-edző…

A napokban úgymond területi továbbképzést tartottak alsóbb osztályú kézilabda csapatok trénerei számára a nagykanizsai Tungsram-csarnokban, ahová…

Alulmaradt a felkészülési mérkőzésén a Tungsram SE. A kanizsai kézisek az NBI/B-ben szereplő Pécsi VSE gárdáját fogadták pénteken. A hazaiak jól…

A Tungsram SE Nagykanizsa kézilabdázóinál is zajlik az élet, még ha egyelőre a kitöltendő papírok, kérelmek is játszották a főszerepet. Néhány hete…

Kézilabda és labdarúgás sportágában is a diákolimpia országos döntői felé vehették az útirányt a napokban a kanizsai iskolák csapatai: a kézisek…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.