#felújítás
Tovább folyatódnak a Területi Infrastrukturális projekt keretében az útfelújítási munkálatok. Csütörtöktől indul a Principális híd felújítása. A…
A rekonstrukció két éve kezdődött, akkor a talajvíz elleni szigetelést oldották meg elsőként. A vakolat leverése után a külső homlokzatot újították…
A hétfőn kezdődött munkálatoknak köszönhetően a Vörösmarty utca újul meg a Sugár út és a Bolyai utca közötti szakaszon. A szakemberek a teljes…
Felújítják a Tripammer utcai temető északi bejáratát és gondnoksági épületét. Az üzemeltetési épület öltözőit és mellékhelyiségeit már tavaly…
Végéhez közeledik a bagóhegyi kápolna felújítása. A hegyhát kis templomának renoválása már több évvel ezelőtt megkezdődött, a belső festés és a…
Felújították a lépcsőt a Mindenki Sportpályáján. A VIA Kanizsa Zrt. tavaly év elején vette át a létesítmény üzemeltetését, azóta folyamatosak a…
Utolsó fázisba érkezett a zalakarosi gyógycentrum felújítása – a tervek szerint a szakemberek pár napon belül végeznek a munkálatokkal. A projekt…
A nem engedélyköteles szakaszok felújításával idén tavasszal megkezdődött a Balatoni Bringakör kerékpáros útvonal komplex fejlesztése. Jelenleg az I…
Tavaly ősszel indult el az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között egy 20 kilométeres szakaszt…
Számos kanizsai iskolában végzett tavasszal felújítást, korszerűsítést a Nagykanizsai Tankerületi Központ. Mint Magyar Ferenc igazgató elmondta, a…
Hamarosan befejezik a Miklósfai Általános Iskola részleges akadálymentesítését. Szeptembertől egy mozgáskorlátozott tanuló érkezik az intézménybe,…
Húsvétra megnyílt a Zalakarosi Fürdő felújított gyógykertje. A szabadtéri területen új gépészeti berendezést kapott a mintegy 300 négyzetméteres…
Befejeződött a letenyei Szapáry–Andrássy-kastély földszintjének felújítása, és egyúttal véget ért az a horvát-magyar projekt is, amelynek keretében a…
Felavatták a közelmúltban mintegy 120 millió forintból felújított Kossuth téri-tagóvodát. A beruházás nemcsak az 1980-ban átadott épület…
Egy templom nemcsak kőből áll, hanem lelkekből is – erre hívták fel a hívek figyelmét a vasárnap délelőtti szentmisén Nagyrécsén. A falu katolikus…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 10. oldal
- Következő oldal