#áremelkedés

Egyre többe kerül a malmi búza itthon, ami azt jelenti, hogy hamarosan a lisztért és a kenyérért is többet kell majd fizetni. A malmoknak ugyan jól…

Nyár óta növekednek a különböző tejek, illetve a tejtermékek fogyasztói árai. Ez az emelkedés azonban még kevés volt ahhoz, hogy az árak elérjék az…

A 2024 eleji áremelések után július 1-től ismét infláció feletti mértékben növeli számos termék és szolgáltatásának díját a Magyar Posta. Az…

Jelentősen emelik az áraikat a mobilszolgáltatók márciustól. A telekommunikációs vállalatok januárban jelentették be a több mint 15 százalékos…

Több hónapos árcsökkenési trend törik meg idén év elején: hiába alacsony a búza ára, a malmok a költségnövekedéseiket érvényesíteni fogják. Még így…

A kakaó beszerzési árának emelkedése miatt tovább drágulnak a csokoládék. A tavalyi élelmiszer-infláció ezen a területen is érződött, de idén akár…

Ahogy sok másnak, úgy megemelkedett idén a tűzifa ára is a tavalyi évhez képest. A drágulás bérek, a szállítási költségek és más járulékos költségek…

A KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexe szerint májusban az albérleti díjak országosan 1,8 százalékkal, a fővárosban 0,6 százalékkal nőttek egy…

Az infláció miatt érdemes minél előbb elkezdeni a jogosítvány megszerzését a megkérdezett szakember szerint, mivel így gazdaságosabb lehet a képzés…

A réz drágulása a villanyszerelőknél is áremelést okozott. A kanizsai tapasztalat szerint akadnak olyan vállalkozók, akiknek a válság miatt kevesebb…

Az energiaköltségek drasztikus növekedésével párhuzamosan az ebben a szférában dolgozóknak is be kell építeni a szolgáltatásaik árába a költségeik…

Az ingatlanpiac mostani helyzetére az abszolút változások jellemzőek. Az energiaválság és a hitelek drágulása megnövelte a kisebb területű lakások…

Fridmann Valéria kereskedő Híradóknak elmondta: az árak még tovább fognak emelkedni a szállítási nehézségek miatt. Éppen ezért a szezonális…

Pár héten belül több mint ezer forintba fog kerülni egy kiló kenyér. Domborai Anett elmondta, hogy az elmúlt évben a kenyérhez szükséges alapanyagok…

A megyeszékhelyek közül Székesfehérváron a legdrágábbak a lakások az átlagárakat figyelembe véve, a városban átlagosan 29,8 millió forintért…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.