Fölényes győzelemmel indították az idényt a női kézisek - frissítve!
Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a 2026/27-es idényben a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Baranyai Zsolt együttese 35-19-re verte a Lipót Pékséget a Tungsram-csarnokban az NB II-es bajnokság nyitányán.
Jól kezdték a mérkőzést a kanizsaiak és már az ötödik percben 4-1-re vezettek. A két-három gólos különbséget sokáig állandósítani tudta a hazai csapat, majd a differencia folyamatosan nőtt a két gárda között. A szünetre már 17-8 volt az eredmény. A fordulást követően hamar tíz gólra nőtt a távolság, ezt pedig az utolsó percekig folyamatosan növelte a Tungsram és így az elmúlt évek egyik legnagyobb különbségű sikerét könyvelhette el Baranyai Zsolt csapata.
- Nagyon vártuk már azt, hogy elkezdődjön a bajnokság az edzések után. Azt gondoltuk, hogy jó mentalitással és hozzáállással játszott a csapatom, a védekezésünk megalapozta az egész mérkőzés hangulatát. Nagyon jól védekeztünk, jól védett a kapusunk, abból tudtunk könnyű gólokat lőni. Az, hogy tudtunk cserélni, még egy löketet adott a csapatnak, úgyhogy a végére egy magabiztos győzelmet arattunk - mondta el Baranyai Zsolt, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.
A meccs legjobb gólszerzője Varga Boglárka volt 11 góllal, Mózsi Boglárka, Csivre Viktória és Faragó Katinka pedig egyaránt négyszer találtak be. A kanizsai kapuban kezdő Druzsin Rebeka 19 lövésből tízet megfogott. A vendégeknél Molnár Anna volt a legeredményesebb kilenc góllal. Farkas Benedek, a lipóti vezetőedző szerint csapata megkönnyítette az ellenfél dolgát a meccsen.
- Rengeteg technikai hibával játszottunk, nagyon sok ziccert hagytunk ki, eladott labdákat, sok leindulás-gólt kaptunk, ami miatt ekkora lett a különbség - árulta el Farkas Benedek, a Lipót Pékség vezetőedzője.
A Tungsram SE vasárnap a Sárvárfürdő Kinizsi otthonában lép pályára, majd október 3-án a Hévízzel mérkőzik, szintén idegenben. A szabályok értelmében a nyolc csapatos csoportból az első négy helyezett jut a felsőházi rájátszásba.
K.T.
Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a 2026/27-es idényben a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Baranyai Zsolt együttese 35-19-re verte a Lipót Pékséget a Tungsram-csarnokban az NB II-es bajnokság nyitányán.
A két csapat a legutóbbi bajnokság utolsó fordulójában csapott össze egymással legutóbb, akkor a kanizsaiak öt góllal nyertek és most is a hazaiak számítottak az esélyesebbnek. A Tungsram már az ötödik percben 4-1-re vezetett és a két-három gólos különbséget sokáig állandósította. A differenciát a félidő hajrájára növelni tudta a hazai csapat és Balogh Bíborka utolsó másodperces góljának köszönhetően a szünetben 17-8 volt az eredmény.
A fordulást követően a kanizsaiak előnye öt perc után érte el a tíz gólt és innentől kezdve már csak a végeredmény volt a kérdés. Baranyai Zsolt minden játékosának lehetőséget biztosított, a hazaiak pedig folyamatosan ellépve ellenfelüktől végül az utóbbi évek egyik legnagyobb különbségű sikerét könyvelhették el.
A meccs legjobb gólszerzője Varga Boglárka volt 11 góllal, Mózsi Boglárka, Csivre Viktória és Faragó Katinka egyaránt négyszer voltak eredményesek. A kanizsai kapuban kezdő Druzsin Rebeka 19 lövésből tízet megfogott.
A Tungsram SE jövő vasárnap a Sárvárfürdő Kinizsi vendége lesz a második fordulóban.
KÁLOVICS Tibor
A mérkőzésről bővebben beszámolunk a keddi Híradóban, valamint felvételről megmutatjuk a találkozót Kanizsa Televízióban és Youtube-csatornánkon is.