Mézeskalács adományért – Szeretetfa a könyvtárban

facebook megosztás

Ismét felállították a szeretetfát a Halis István Városi Könyvtárban. Advent első vasárnapját követően immár 13. éve várja az adakozni vágyókat a Nagykanizsai Család - és Gyermekjóléti Központ.

Karácsonyi dallamok közepette avatták fel az idei év szeretetfáját. Adományért cserébe mézeskalácsot kapnak azon adakozók, akik segíteni szeretnének a rászorulókon.

- Ez a rendezvény az idei évben 13. alkalommal kerül megszervezésre, mindez pedig köszönhető a Család- és Gyermekjóléti Központ kollégáinak, hiszen ők vállalják azt a feladatot, hogy saját szabadidejüket, energiájukat és azt gondolom a saját pénzüket is erre a nemes célra ajánlják fel, mégpedig, hogy a mézeskalácsokból az adományozni kívánok tudjanak vásárolni - árulta el Tóth-Bagó Mónika, Nagykanizsa alpolgármestere. 

A társintézmények összefogása is mutatja az egymás iránti elköteleződést, a segíteni vágyást – hangsúlyozta Mészáros Adrienn.

- Ez egy kezdő állomás, aztán jön még néhány olyan programunk, ami szintén a jótékonyság jegyében, az adakozás jegyében és a szeretet jegyében zajlik. Jövő héten sor kerül két ünnepségre az idősek és a gyermekek karácsonyi ünnepségére, ezek is több mint 10 éve megvalósuló programok, de én úgy gondolom, hogy ezek mindig olyan pluszokat adnak a jelenlévőknek, amivel valóban elindíthatják a lelkünkben az ünnepkör kezdetét. Olyan emberek részesülhetnek segítségben, akik valóban rászorulnak - mondta el Mészáros Adrienn, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója. 

A Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ immár harmadik alkalommal meghirdette az adventi kalendáriumát is. Ezen kezdeményezés alkalmával 31 gyermek karácsonyi vágyát váltják valóra.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.