Szépségdíjas kanizsai gól, kétes ítéletek, döntetlen a fővárosban - frissítve!

facebook megosztás

1-1-es döntetlent játszott az MTK II-vel az FC Nagykanizsa az NB III 15. fordulójában. Gabala Krisztián csapata az első félidő hajrájában egy vitatható büntetővel hátrányba került, majd Lőrincz Attila révén a szünetet követően egyenlített. A kanizsaiak féltávnál kettő pontos előnnyel vezetik a tabellát a Dél-Nyugati csoportban.

A kanizsaiak őszi bajnokként várhatták a mostani 90 percet és mivel ez volt a forduló utolsó meccse, így a riválisok eredményeivel is tisztában voltak. Gabala Krisztián kezdőcsapata 10 helyen egyezett meg az Iváncsát legyőző gárdáéval, egyedül Medgyesi Márk váltotta Vajda Rolandot az összeállításban. Az első félidőben több lehetősége is volt a vendégeknek: Lőrincz Attila közel járt a gólhoz, ám Szolár védte a szabadrúgását. Az előző meccshez hasonlóan Vékony Viktor be is vette hálót, ám ezúttal érvénytelen gólt szerzett, Kiss Dávid kapustámadás címén lefújta a szituációt, ezt követően pedig két kisebb kanizsai lehetőség is kimaradt. 

A 40. percben Csucsánszky Zoltán indult meg az MTK II-ből egy kontratámadással, majd elesett Vékony Viktor mellett. A játék néhány percig állt, a bíró végül szabálytalannak látta a hátvédet és büntetőt ítélt a hazaiaknak. A tizenegyest László Máté gólra váltotta, kialakítva a félidei 1-0-s eredményt.

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott. A második félidő remekül indult kanizsai szempontból Lőrincz Attilának köszönhetően.

A szezon egyik, ha nem a legszebb gólját szerző középpályás a szezonnyitó után talált be ismét. A gólt követően is igyekeztek támadni a kanizsaiak, Dragóner közeli fejese fölé ment. Gabala Krisztián a második félidőben pályára küldte Lőrincz Bencét és Horváth Balázst is, a korábbi gólkirály első lehetősége azonban mellé ment. Ekker Milán szintén változathatott volna az eredményen, ám a távoli lövése a kapufáról pattant vissza.   

A kontrákra berendezkedő MTK II. a 81. percben előnybe kerülhetett volna, ám Onder hiába ugratta ki Zubor Ádámot, Mészáros Dávid bravúrral fogta a ziccert. Az utolsó percekre felpörögtek az események. A kanizsai pad a hajrában kétszer is büntetőt reklamált, a 91. percben Vajda került földre a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. Az utolsó percekben Kiss Dávid reklamálásért kiállította Nagy Krisztiánt, a vendégek másodedzőjét, majd az utolsó pillanatokban Vékony Viktor megkapta a második sárga lapját és így piros lapot kapott. A kanizsaiak így emberhátrányban fejezték be a meccset. A megítélt szabadrúgást Mészáros fogta, így maradt az 1-1.

Gabala Krisztián úgy fogalmazott, játékosai mindent megtettek a győzelemért, a játékvezetői hibák azonban döntően befolyásolták az eredményt.

- Tizennégy ember ellen kellett megküzdenünk, akiknél nem tudom, hogy mit feltételezzek. Az a legnagyobb probléma ezzel, hogy mit lehet ilyenkor tenni, amikor végig nézem az eseményeket. Az első félidőben egyszer voltak a tizenhatoson belül és egy olyan szituációból kaptunk büntetőt, ami több, mint kabaré. Közben háromszor állítottak meg bennünket olyan szituációban, amikor piros lappal, második sárga lap után kellett volna büntetnie a játékvezetőnek – mondta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

Az MTK II. a hetedik helyen zárta a bajnokság első felét. Horváth Ádám a kék-fehérek vezetőedzője szerint nem tudták játszani a játékukat, de felvették fizikálisan a versenyt a Kanizsával. Hozzátette, erre az eredményre a későbbiekben is tudnak építeni.

- Nyilván az a feladatunk, hogy fiatal játékosokat fejlesszünk és a felnőtt futballba bevezessük őket. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk, sok ilyen mérkőzés kéne, ami nyilván fejlesztő hatású a mi szempontunkból. Remélem, hogy tavasszal még közelebb tudunk menni az élcsapatokhoz – tudtuk meg Horváth Ádámtól, az MTK Budapest II. vezetőedzőjétől.

Gabala Krisztián bővebb értékelőjét a mérkőzésről megtekinthetik Youtube-csatornánkon. Az FC Nagykanizsa a bajnokság felénél 33 ponttal vezeti a tabellát, az FTC II-t és a PMFC-t két-két, a Kaposvárt három, a Dunaújvárost és a Majost pedig négy-négy egységgel megelőzve. Az első előrehozott tavaszi fordulóban szombaton a kieső helyen álló Balatonlelle lesz a piros-kékek ellenfele.

K.T.

gól

1-1-es döntetlent játszott az MTK II-vel az FC Nagykanizsa az NB III. 15. fordulójában. Gabala Krisztián csapata az első félidő hajrájában egy vitatható büntetővel hátrányba került, majd Lőrincz Attila révén a szünetet követően egyenlített. A kanizsaiak féltávnál kettő pontos előnnyel vezetik a tabellát a Dél-Nyugati csoportban. 

Ötödik alkalommal mérkőzött egymással a patinás budapesti egyesület tartalékcsapata és az FC Nagykanizsa. A piros-kékek már biztosan őszi bajnokként várhatták a mostani 90 percet és mivel ez volt a forduló utolsó meccse, így a riválisok eredményeivel is tisztában voltak. Gabala Krisztián ezúttal sem számíthatott a sérüléssel küzdő Godzsajevre, a kanizsai tréner az Iváncsát legyőző kezdőcsapatával tíz helyen megegyező gárdát küldött pályára. Az egyedüli változás az volt, hogy Medgyesi Márk váltotta Vajda Rolandot az összeállításban.

A találkozó gyászszünettel kezdődött a korábbi szövetségi kapitány, Jenei Imre emlékére. Az első félidő nagy csatát és több szabálytalanságot hozott, a helyzetek száma viszont alacsony volt: a legközelebb a vendégektől Lőrincz Attila járt a gólhoz, ám a szabadrúgását kiütötte Szolár kapus. Vékony Viktor a 30. percben a hálóba talált, ám kapustámadás miatt lefújta a játékvezető a szituációt, majd Eckl Patrik közeli lövése ment kapu mellé, csakúgy mint a csapatkapitány Szanyi Krisztián fejese.  A 40. percben Csucsánszky Zoltán indult meg az MTK II-ből egy kontratámadással, majd elesett Vékony Viktor mellett. A játékvezető szabálytalannak látta a hátvédet és büntetőt ítélt a hazaiaknak. A tizenegyest László Máté gólra váltotta. A félidő további perceiben már nem változott az eredmény, maradt az 1-0. 

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott. A második játékrészből másfél perc sem telt el, amikor Lőrincz Attila kapott labdát Medgyesitől, amelyet tizenöt méterről a hálóba vágott. A gól után Dragóner közeli fejese ment fölé. A Kanizsa ezután mezőnyfölényt alakított ki, de ez igazán veszélyes lehetőségekben nem mutatkozott meg, a hazaiak főleg kontrákra rendezkedtek be. Gabala Krisztián a második félidő első felében Horváth Balázs és Lőrincz Bencét is pályára küldte, a korábbi gólkirály a 70. percben mellé lőtte az első lehetőségét, majd Ekker Milán beadása a keresztlécről pattant vissza, végül Horváth Balázs elől tisztázott az utolsó pillanatban Farkas Milán. 

Az MTK II. a 81. percben közel járt a vezetés visszaszerzéséhez, Onder Kolen azonban hiába ugratta ki Zubor Ádámot, Mészáros Dávid bravúrral védte a ziccert. A hajrában a kanizsai kispad kétszer is büntetőt reklamált, a 91. percben Vajda Roland került földre László Krisztián mellett, a játékvezető sípja azonban mindkét esetben néma maradt. Néhány perccel később azonban Nagy Krisztián, a kanizsaiak asszisztensedzője piros lapot kapott a játékvezetőtől. A 95. percben Vékony szabálytalankodott a tizenhatos előtt, ezért megkapta a második sárga lapját, Kiss Dávid játékvezető pedig leküldte a védőt a pályáról. A megítélt szabadrúgást Mészáros fogta és így maradt az 1-1. 

Az FC Nagykanizsa 33 pontjával maradt az élen, a Dunaújvárost legyőző FTC II és a Pénzügyőrt az utolsó pillanatban legyőző PMFC 31-31 ponttal áll, a Kaposvárnak 30, az újvárosiaknak és a Majosnak pedig 29 pontja van, vagyis féltávnál rendkívül szoros az élmezőny állása. A tavaszi szezonból két fordulót előrehoztak, szombaton a jelenleg kiesőhelyen álló Balatonlelle érkezik az Olajbányász Stadionba. 

KÁLOVICS Tibor 

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.