Jótékonysági esemény szülői kezdeményezésre
A Szivárvány EGYMI újjászervezett és aktív szülői közössége jótékonysági bált rendez az intézmény tanulóinak. A közelgő eseményre a város támogató lakosságát is várják.
A Medgyaszay Házban jövő szombaton tartott jótékonysági bál a szülői munkaközösség összefogásával valósul meg. A szervezők igyekeznek ezzel is segíteni az intézményben végzett rendkívül odaadó munkát.
- Nekem négy gyermekem van, egyikük jár ide és látom a különbséget az iskolák között. Hála Istennek voltak olyan partnerek a szülői munkaközösségben, akik az ügy mellé álltak és nagyon hálás vagyok az igazgatónőnek Horváth Piroskának, hogy a vezetőséggel együtt maximálisan támogatta ezt az ötletet - mondta el Timárné Németh Ildikó, a Szivárvány EGYMI szülői munkaközösségének vezetője.
A rendezvényen többek között a SWANS Balett, és az Eraklin Táncklub adja a műsort, de különleges produkcióval fellépnek az intézmény nyolcadik osztályos diákjai is. Az eseményre még várják a jelentkezőket, hiszen egy sikeres bál lebonyolításához a város támogató közösségére is szükség van.
- Egy olyan kezdeményezést kínáltak felénk, ami a város lakóit kívánta megcélozni és meghívni erre a jótékonysági bálra, melyet november 22-re szerveznek a Medgyaszay Házba. El kell mondjam meghatott a gondolat, mert nagyon régen kezdeményeztünk mi alapítványi bálokat, aztán ezek nem mentek, mert a szülői közösségünk nem tehette meg, hogy nagy összegű belépőjegyeket fizessen ki a korábbi években, kolléganői kezdeményezésre aztán már csak színházakat, koncerteket szerveztünk - árulta el Horváth Piroska, a Szivárvány EGYMI főigazgatója.
A szervezők reményei szerint ismét hagyománnyá váló jótékonysági bálon befolyt támogatási összeget a Szivárvány EGYMI vezetése a tanórán kívüli tevékenységek finanszírozására kívánja fordítani.
K.V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)