Egymás ellen is ringbe léptek a kanizsaiak
Harmadik alkalommal rendezett házi bajnokságot a Kanizsa Boksz Klub. Az egyesület edzőtermében összesen 28 mérkőzést láthattak a résztvevők, valamint a népes közönség.
Két évvel ezelőtt, hagyományteremtő jelleggel hirdette meg a háziversenyét a kanizsai boksz klub. A megmérettetésre nemcsak a hivatásos egyesületi tagok, hanem hobbisták is nevezhettek. A cél az volt, hogy a fiatal sportolók meccsrutint szerezzenek a versenyek előtt.
- A kicsiknél mindenképpen eredmény nélküli meccsek lesznek, a nagyobbaknál is csak jelképesen lesz eredményhirdetés. Semmi hivatalos tétje nincsen, csak, hogy valamilyen minimális tétje legyen a dolognak – árulta el Sáfár György, a Kanizsa Boksz Klub ökölvívója.
A program elején a legfiatalabbaké volt a főszerep, az első mérkőzést Gozdán Szofi és Senkó Natasa vívta egymással. Mindkét sportoló a Kanizsa Boksz Klub versenyzője, kettejük meccsére is közösen készültek.
- Árnyékolunk, párban sasszézunk, játékosan bokszolunk, fejvédő és fogvédő nélkül, igazából így – tudtuk meg Gozdán Szofitól, a Kanizsa Boksz Klub ökölvívójától.
A meccsen mindkét fél aktívan támadott, végül döntetlen született. A gyermek korcsoport tagjai heti háromszor edzenek, Natasa azonban az ökölvívás mellett más sportokat is rendszeresen űz.
- Azért szeretek bokszolni, mert nagyon szeretek sportolni. Más sportot is csinálok, például motorozok és atletizálok – mondta el Senkó Natasa, a Kanizsa Boksz Klub ökölvívója.
A versenyen a kanizsaiak mellett szlovén, balatonlellei, sármelléki és hévízi ökölvívók is részt vettek.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)