Főhajtás Fejtő Ferenc emléke előtt

facebook megosztás

Városunk díszpolgárára, Fejtő Ferencre emlékezett szerdán délután a Nagykanizsai Zsidó Hitközség. A néhai író-történész emlékére a zsinagóga udvarán található épületben gyűltek össze tisztelői.

Nagykanizsa egyik legjelentősebb szülöttének számít Fejtő Ferenc, aki a 20. század politikai eseményeinek, a közép-európai politikai rendszerek elemzőjeként is világszerte elismertséget szerzett magának. A megemlékezésen beszédet mondott Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere, aki kiemelte, városunk elmondhatatlanul büszke lehet arra, hogy egy ilyen nagy ember szülővárosa és a mostani generációnak az a dolga, hogy az ő szellemiségét tovább vigye.

- Faludy György „Pokolbéli víg napjaim” című regényében olvastam arról a Párizsról, amelyben Fejtő Ferenc élt és dolgozott. Bele próbáltam szagolni azokon a sorokon keresztül, hogy micsoda miliő lehetett ott Párizsban, hogy milyen lehetett. Az a fajta világ, ami ott volt, az, hogy ott valaki ki tudott tűnni és olyat tudott alkotni, ami a későbbiekben tartósan és világszinten fenn tudott maradni, ez egy hatalmas teljesítmény – fogalmazott Horváth Jácint. 

Fejtő Ferenc

A rendezvényen Tar Ferenc történész, valamint Balázs Ádám újságíró és diplomata beszélgettek. Balázs Ádám, aki a ’80-as években készíthette el Fejtő első magyar életrajzinterjúját folyamatosan tartotta a kapcsolatot az íróval, akinek élete végéig fontos volt a hite és a nagykanizsai gyökerei.

- Hitelesen mondta el és írta le, hogy, hogyan lehet valaki egyszerre zsidó és keresztény, magyar, francia és európai. Ha valaki ezt a sok identitást meg akarta ismerni, akkor feltétlenül hozzá kellett fordulni. Itt érettségizett a Piarista Iskolában, de mind a két hitét vállalta és nekem beszélt is arról, hogy szeretné, hogy mindkét vallásnak az elemei megjelennének majd – mondta el Balázs Ádám. 

Az eseményen Fejtő Ferenc számos barátja részt vett, akik a nap során felidézték az író kulturális örökségét is. 

- Gondja volt a könyvtárának az elhelyezésével és végülis, mivel mindig azt kívánta, hogy Magyarországra kerüljön az anyaga halála után, mégpedig egy olyan helyre, ahol nem zárják be dobozokba és pincékbe, hanem a nagyközönség előtt hozzáférhető marad, úgy döntött, hogy nekünk adja az egész anyagát, ami egy hatalmas megtiszteltetés volt. Ezt a ’90-es években átcipeltük Fehérvárcsurgóra – árulta el Károlyi György, a Károlyi József Alapítvány alapítója. 

Fejtő Ferenc élete nagy részét emigrációban töltötte a II. világháború után, 2008-ban Párizsban hunyt el. Az eseménnyel bővebben foglalkozunk mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.