Fantasztikus áttörés: megtalálhatták az Alzheimer elleni gyógyszert
Egy új, Alzheimer-kór elleni gyógyszer akár négy évvel is késleltetheti a betegség előrehaladását, egyes pácienseknél pedig még javulás is tapasztalható a kognitív képességekben - írja a Telegraph.
A lecanemab nevű gyógyszer klinikai vizsgálatának eredményei rendkívül biztatóak - derül ki a The Telegraph által ismertetett adatokból. A készítményt tavaly engedélyezték az Egyesült Királyságban, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy ez az első olyan gyógyszer, amely képes lassítani az Alzheimer-kór előrehaladását.
Az eredeti, 18 hónapos vizsgálat során a betegség előrehaladását 5,7 hónappal sikerült késleltetni. Az új, 478 beteg részvételével zajló, négyéves vizsgálat azonban ennél is jobb eredményeket mutat: átlagosan csaknem 11 hónappal tolódott ki a betegség következő stádiumba való lépése.
Különösen figyelemreméltó eredményeket tapasztaltak azoknál a betegeknél, akiknél alacsony volt a tau fehérje szintje, amely az Alzheimer-kór előrehaladásával halmozódik fel az agyban. Ebben a csoportban a páciensek 69 százalékánál egyáltalán nem mutatkozott hanyatlás a négy év alatt, 56 százalékuknál pedig egyenesen javultak a kognitív képességeket mérő pontszámok.
Christopher Van Dyck professzor, a Yale Orvostudományi Egyetem Alzheimer-kutató részlegének igazgatója és a vizsgálat vezetője szerint a legfontosabb eredmény a megnyert idő: "A betegség előrehalad, de hosszabb ideig tart el, amíg súlyosbodik." A szakember hangsúlyozta, hogy a korai kezelés kezdés különösen fontos, mivel az alacsonyabb patológiájú betegek általában jobban reagálnak a terápiára.
A Torontóban megrendezett Nemzetközi Alzheimer Konferencián bemutatott eredmények reményt adnak arra, hogy az új gyógyszercsoport érdemben megváltoztathatja a betegség lefolyását, nem csupán rövid távon lassítja a hanyatlást.
A lecanemab az amiloid plakkok - az Alzheimer-kór jellegzetes elváltozásai - eltávolítását célzó új gyógyszercsoportba tartozik. A teljes vizsgálati csoportban négy év alatt mindössze 1,75 pontos romlást mértek a betegséget nyomon követő pontozási rendszerben, szemben az enyhe demenciában szenvedő betegeknél általában tapasztalható évi 1-2 pontos romlással.
Egy hasonló gyógyszer, a donanemab vizsgálata szintén ígéretes eredményeket mutatott. A készítményt általában 18 hónapig, vagy az agyban lévő amiloid eltávolításáig adják. A kutatók három éven át követték a betegeket, beleértve a gyógyszer szedése utáni időszakot is. Az eredmények szerint a donanemabbal kezelt betegeknél 6-12 hónappal később jelentkezett a betegség előrehaladása a kezeletlen betegekhez képest.
portfolio.hu