Javában zajlanak a kutatóközpont felújítási munkálatai
Jól haladnak a Pannon Egyetemhez tartozó Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ felújítási munkálatai. Gerencsérné Berta Renáta a nagykanizsai kampusz igazgatója elmondta, a tervek szerint a megújult épületek a jövő évre készülnek el teljesen.
A Vár utca 8. szám alatti ingatlannál márciusban indult el a felújítás. Gerencsérné Berta Renáta úgy fogalmazott, a bontási munkák után már az építkezés következik a területen. A szakemberek lebontották az épületek tetejét, felbontották az aljzatokat, valamint elkezdték a falazást, teret adva a fejlesztésnek. A munkálatok befejezésére a K-épület fog legnagyobb mértékben megújulni.
- Iroda, illetve oktatási helyiségek kerülnek kialakításra, a korábbi időszakban laborhelyiségek voltak itt túlnyomó részében. Úgyhogy ez is teljesen megújul, digitális oktatásra alkalmas tantermek kialakítása történik, valamint olyan konferenciahelyiségnek a kialakítása valósul meg, ami kicsit nagyobb létszám befogadására is alkalmas lesz – árulta el Gerencsérné Berta Renáta.
A téglaborítású L-épületben alakítják ki a laborokat, ahol a víztechnológiával és a megújuló energiával foglalkozó kutatócsoport dolgozik majd. A felújításokat az egyetem pályázati és saját forrásból finanszírozza. A munkálatokra a kampusz vezetése egy nagyobb projekt kezdeteként is tekint.
- Azt gondolom, hogy nagyon sokan várják már Nagykanizsán, hogy a science park, mint olyan elinduljon, én ezt egy első lépésének is gondolnám. Hiszen itt a víztechnológiához, a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó kutatótevékenységek fognak megvalósulni. Ez egy olyan első lépése a megvalósításnak, amit szeretnénk folytatni, hiszen feltett szándékunk az is, hogy a „B”-épületet ami most is használatban van, ám nem mi vagyunk a tulajdonosai – a város tulajdonában van az épület - azt is szeretnénk megvásárolni, felújítani és ott is egy 21. századi innovatív épületet felhúzni – tudtuk meg Gerencsérné Berta Renátától.
A tervek szerint a Vár úti épületben a 2026-os őszi félévtől már indulhat az oktatás. Az intézmény vezetése egyébként a jövőben az egyetem kollégiumi épületét is tervezi felújítani.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)