Elsőáldoztak a piaristák

facebook megosztás

Elsőáldozást tartottak vasárnap a piaristák a Nagykanizsai Szent Imre-templomban. Az ünnepélyes szertartáson mintegy két tucat diák járult első alkalommal az oltáriszentség elé.  

A piarista közösségben mindig hagyomány, hogy május utolsó vasárnapján tartják az elsőáldozást, ráadásul az egyház hivatalosan is ünnepli a gyereknapot, ez az esemény dupla ünnepnek számít. A fiatalok évek óta készültek a hittanórákon és a szentmiséken arra, hogy első szentáldozásukon vegyenek részt. A misét celebráló Molnár Ákos atya szerint ez egy meghatározó pillanat az általános iskolásoknak a hitélettel kapcsolatban. 

elsőáldozás

- Érdemes belegondolni, hogy a világ teremtő Istene nem palotában akar lakni, nem a legnagyobb templomokban, hanem a ti szívetekben, az emberi szívekben akar szállást verni. Úgy, ahogy 2000 évvel ezelőtt Betlehemben nem palotában született Jézus, hanem egy hideg barlangistállóban és még sem volt ez méltatlan – fogalmazott Molnár Ákos.

Az ünnepi mise a hagyományoknak megfelelően a diákok áldozás utáni imájával zárult, majd az elsőáldozók szülei áldást mondtak gyermekeikért.

K.T.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.