Nemzetközi diákok adtak elő a fenntarthatóságról

facebook megosztás

Szerdán angol nyelvű előadásokkal folytatódott a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ fenntarthatósági témahete. A külföldi hallgatók prezentációi a textilipar, a klímaváltozás és a vízügy kérdésköreit érintették.

Az idén készültünk egy újdonsággal, hiszen egyre több az idegen nyelvű, nemzetközi hallgatónk – kezdte Németh Kornél, egyetemi docens. A szerda így főként róluk szólt, reggeltől délutánig számos színes program várta a fiatalokat a kampuszon.

PEN

- A mai napon három programelemmel egészítettük ki az amúgy is futó fenntarthatósági hetet. 9-től egy online fordulója volt, egy megmérettetés, fenntarthatósági témakörben prezentáltak a jelentkezők. 11 órától a partnereinket vonjuk be a témakörbe, illetve az itt tanuló nemzetközi hallgatók prezentálhatják az érdeklődési körükben megszerzett tudásukat. 13 órától pedig szakközépiskolákat vontunk be egy ilyen storytelling, történésmesélés jelleggel angol nyelven, ahol egy fenntarthatósági problémát vázolnak fel röviden, és arra megoldási javaslatot tesznek - árulta el Németh Kornél. 

Az előadók között szerepelt a PEN indonéz, körforgásos gazdaság menedzsment mesterszakos hallgatója is, aki Mikroműanyag – Kicsi, de veszélyes címmel prezentált a közönségnek.

- A mikroműanyagok valójában a fenntarthatóság egyik fő kihívását jelentik, nem csak a vízi élővilágban, az óceánokban, hanem itt is, nekünk, embereknek. Mert a mikroműanyagok nem csak az állatokra, hanem ránk, emberekre is hatással vannak egészségünkre és életvitelünkre is - mondta el Niklas Parlindungan Simorangkir, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ hallgatója. 

Csütörtökön a hulladék témájában folytatódik a hét, ahol Bobek-Nagy Janka, valamint Roszkos Zoltán és Kiss Imre előadásait hallhatja majd a közönség.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.