Érdekes emberek, érdekes történetek 97. - Felemelő érzés számomra, hogy a földijeim előtt állhatok

A mozik április 10-én mutatják be a Reménytelen című romantikus filmdrámát, melyben Sütő András alakítja a főszereplőt, József Attila költőt. A színésszel a Bori notesz című előadás előtt beszélgettünk a HSMK előcsarnokában. 

Vártam erre a találkozásra. Úgy is mondhatnám, számítottam rá, hogy egyszer majd a világot jelentő deszkákon láthatom Sütő Andrást. Első találkozásunk története a nagy múltú, Arany János Városi Szavalóversenyhez kötődik, melyen a VII., VIII. osztályosok kategóriájában a zalamerenyei diák is részt vett. A pontozásnál azonban kiderült, hogy a II. helyen végzett. Mint a zsűri egyik tagja, nem értettem egyet az eredménnyel, és a zsűri elnöke, Schmidt István Radnóti-díjas rendező rábólintásával szaladtam Tóth Miklóshoz, a szavalóversenyek megrendezését szívén viselő iskola igazgatójához a kérésemmel. Sikerrel jártam: két megosztott I. helyezést adtak ki abban a kategóriában. Jó pár év eltelt azóta, s hogy a versmondással hogyan jutott el a Reménytelenül című romantikus filmdráma főszerepéig Sütő András, a beszélgetésünkből az is megtudható. 

Nagykanizsán születtem, ide jártam középiskolába. Még általános iskolában, 11 éves koromban az akkori osztályfőnököm, irodalomtanárom, Szabóné Konkoly Teréz küldött el először versmondó versenyekre és ő javasolta a szüleimnek, hogy küldjenek el színjátszó táborba. A tanárnő év közben megrendezte az Újudvari Általános Iskolában, ahol végeztem, Karinthy Frigyesnek az Emberke tragédiáját, melyben Luciferi voltam. S én abban a szerepben annyira jól lubickoltam, hogy annak a hatására elkezdett versmondó versenyekre felkészíteni. Valahogyan ennek az egyik állomásaként találkoztunk mi is az Arany János versmondón. Később, batthyánys gimnazistaként Horvát István Radnóti-díjas versmondóhoz is jártam és József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából készített emlékműsorunkkal Zala megyében is turnéztunk. Az első helyezést pont az Arany János Versmondó Versenyen értem el, és nagyon szépen köszönöm, hogy megosztotta velem ezt a történetet, hiszen ebben az ön keze is benne volt. Ez most nekem külön örömöt jelent. Jó pár év eltelt azóta, és most itt ülünk szemtől szemben egymással a Hevesi Sándor Művelődési Központban, ahova tulajdonképpen hazajárok, és felemelő érzés számomra, hogy a földijeim előtt állhatok. A versmondó versenyek és a színjátszótábor eredménye az lett, hogy 11 éves koromtól 18 éves koromig minden hétvégén Lázár Péter kitűnő drámapedagógushoz jártam tanulni. Tulajdonképpen ő az én színházi apukám. Jártam néptáncra, citeráztam, de a színjátszó volt, ahol a legjobban éreztem magam. 

Tudatosan nem akartam színész lenni, öntudatlanul azonban igen. Míg más a hétvégén focizott vagy kirándult, én felszálltam a vonatra és színjátszóra mentem. Olyan művek neveltek fel, fogták a kezemet – és ezt csak utólag látom, hogy mekkora érték, és milyen jó alap volt –, mint Thomas Mann: József és testvérei vagy Weöres Sándor Holdbéli csónakosa vagy Mrozek Rókavadászata, és mellette Péterrel is aktívan foglalkoztunk a versekkel. A versek szeretetében nagyban benne volt az ő keze. 

Amikor leérettségiztem, humán vonalon szerettem volna továbbmenni, a szakosodásom irányát azonban az szabta meg, amiben a legjobban éreztem magamat addig, és ez a színház volt. Elsőnek a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemet jelöltem meg, másodiknak meg Kaposváron az egyetemi képzést, de nem vettek föl egyik helyre sem. Ez borzasztó nagy csalódással töltött el. 

Nem tántorított el a pályától a négy sikertelen felvételi, végül ötödjére felvettek

Úgy éltem meg ezt, mint amikor gyerekkoromban elestem biciklivel. Nem érdekelt, hogy lehorzsoltam a térdemet és vérzik, hanem minél hamarabb visszapattantam rá. Amikor azt sugallta nekem akár a környezetemben valaki vagy a helyzet, hogy úgysem sikerül, úgysem lesz az, amit szeretnék, nekem ezeknek az érzéseknek az összessége szinte feltöltött lendülettel, akár egy elemet, hogy akkor is menni fogok az utamon, amerre szeretnék! 

A sikertelen felvételiket az élet kiegyensúlyozta sikerélményekkel. Még ugyanabban az évben, amikor nem vettek fel, nagyon szívesen fogadtak az ELTE Egyetemi Színpadaként működő Radikális Szabadidő Színházban. Öt évig a Formanek Csaba által alapított társulatban jobbnál jobb lehetőségeket és főszerepeket kaptam, mellette pedig felvételiztem. 

Paul Foster, Brutus című darabjának címszereplőjeként éltem meg először azt, hogy Budapestről Nagykanizsára hazajövök játszani. Aztán szintén az ő rendezésében fedezett fel magának úgymond kicsikét a professzionálisabb szakma. Sokszor voltunk egyetemi színpadok szemléjén, ahol olyan emberek zsűriztek, mint Fodor Tamás, Ascher Tamás, Solténszky Tibor és Nagy András László neves, nagy színházi emberek. Tulajdonképpen ezeknek a helyzeteknek köszönhető az, hogy meghívtak a Bárka, a Kolibri, az Újszínházba, a Stúdió K Színházba, és azon kaptam magam, hogy engem mindig valahol valaki látott és hívtak tovább, vagy egyik munka hozta a másikat. Nem tudatosan választottam azt, hogy szabadúszó színész leszek. Így hozta az élet. Ha Lázár Pétert mondhatom a színházi apukámnak, akkor Formanek Csaba az én színházi nagybátyám. 

2012-ben forgattam le és 2014-ben mutatták be az első filmet (Viharsarok), amiben főszerepet játszottam, és nagyon zavart, hogy nincs papírom arról, hogy én ezzel foglalkozom. Nagyon szerettem volna magam és a családom felé is bizonyítani, hogy tudok egy diplomát szerezni, és egyszerűen jobb tárgyalási pozícióban van az ember, ha van diplomája. Fontosnak tartottam abból a szempontból is, hogyha majd le szeretnék szerződni egy államilag támogatott színházba, csak diplomával rendelkező kollégákat szerződtetnek le. Ezeknek az összessége volt a felhajtóerő, és ezért felvételiztem ötödjére is a Színház és Filmművészeti Egyetemre. 2019-ben felvételiztem, de akkor még nem tudtam, hogy ki fog törni a Covid-járvány, és így nem kellett feladni az előadásaimat, mert be voltak zárva a színházak. Az egyetem első másfél-két évében csak a tanulásra tudtam koncentrálni. 2023-ban végre lediplomázhattam, és el tudtam engedni azt a rossz érzést, amit cipeltem magammal. Tulajdonképpen ezek alatt az évek alatt azon kaptam magam, hogy vendégként Pest számos különböző színházában játszok, nagyon jó kollégákkal, csodálatos darabokban és filmekben. Szerencsés helyzetben vagyok, mert jókor voltam jó helyen. Jó pillanatban találkoztam jó emberekkel vagy jó pillanatban mentem be egy szerepválogatásra. A világ legboldogabb emberei közé tartozom, mert azt csinálom, amit szeretek, nem munkának, hanem hivatásként élem meg a foglalkozásomat és ennek nagy része szerencsefaktor. A filmekkel is úgy voltam, hogy szerencsés produkciókban vehettem részt. Én csak egy fogaskereke vagyok egy előadásnak vagy egy produkciónak, de az, hogy sikeres előadás lesz-e, az a szerencsés csillagzat állása is, nem csak az én sikerem. 

Most, ahogy beszélgetünk, van 10-11 futó előadásom Budapesten, és ezeknek több mint a fele hosszú évek óta megy sikerrel. Nem mindig kaptam egymás után minden évben főszerepeket, mert ebben a hivatásban sokban befolyásolja az ember karrierjét az, hogy mit jelent ő a színpadon, hogy néz ki, milyen a hangja, milyen magas, milyen az arca, a gesztusrendszere, a mimikája. Mivel én nem egy 180 cm, kék szemű, szőke ember vagyok, más esélyekkel indulok el például egy nagyszínpadi főszerepért, mint a más alkatú kollégák. Sokszor játszok karakter- vagy fontos mellékszerepeket és néha-néha megkínálnak főszerepekkel, mert egyébként lelkileg meg fizikailag képes vagyok rá, hogy végig vigyek egy előadást a hátamon.

2024 márciusában forgattuk le, és április 10-től láthatják Magyarországon és Romániában is a nézők József Attila születésének 120 éves évfordulója és a költészet napja alkalmából a Reménytelenül című filmet. A Független magyar játékfilm rendezője és a szerzője Rózsa Gábor és Michl Juli játssza a női főszereplőt. A film József Attila és pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit kapcsolatát, egy viszonzatlan szerelem történetét dolgozza fel. 

Teljesült az álmom 

Nagyon örülök, hogy meghívott Koros Eszter, a HSMK vezetője a Radnóti Miklós, Bori noteszéből készült összművészeti előadással, mely 2024 novemberében a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában szólalt meg először és másodjára most március 15-én a Nemzeti Táncszínházban láthatta a közönség. Ez az első nem budapesti helyszín, ahová elhozhattam az előadást. Külön öröm, hogy a Tavaszi Művészeti Fesztivál keretén belül az első vidéki állomásom a szülővárosom, Nagykanizsa. 

Sodródtam az árral, arrafele mentem, amerre terelt az élet 

Úgy érzem, úton vagyok, egyáltalán nem érzem magam semmilyen szempontból késznek. Én színművésznek tartom Pogány Juditot, Molnár Piroskát, Lukács Sándort, Hegedűs D. Gézát, Udvaros Dorottyát vagy Bezerédi Zoltánt és még sorolhatnám. Nagyszerű színész legendáink vannak, én hozzájuk képest most is egy pályakezdő színész vagyok. Úton vagyok, nem biztos, hogy egyenes úton, hanem egy kacifántos, sok bukkanóval, barázdával jelölt úton, sokszor nem találok liftet, csak lépcsőt, de úton vagyok és próbálok menni. Igyekszem rászolgálni, hogy méltó legyek arra, hogy kiállhassak az emberek elé és történeteken keresztül felmutathassam nekik az EMBERT. Ezen az úton a feleségem kísér engem végig, ő nem színházi ember, de ő is művészettel foglalkozik, belsőépítész a hivatása és a kislányom édesanyja. 

Az előadás végén pedig a felesége és a március 27-én (a színházi világnapon) egyéves születésnapját betöltő kislánya várja haza Sütő Andrást. – Az én szívemet a családom tölti be, amíg nem volt kislányom, a feleségem támasztott meg engem minden nehéz helyzetben és sokszor segít jó döntést hozni. Bármennyire is szeretem a hivatásomat, ez egy megosztott szerelem közöttünk…

BAKONYI Erzsébet 

Borítókép: Kanizsa Médiaház, fotó: Wertán Botond 

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. április 2-ai számában.)