Közeledik az ünnep, megteltek a piacok

facebook megosztás

Koszorúkkal, kegyeleti díszekkel és a szezonra jellemző virágokkal van tele a Vásárcsarnok. A Híradó által megkérdezett árusok és őstermelők többsége a tavalyi áron kínálja portékáját.

A kínálat bőséges, a nagykanizsai Vásárcsarnok szinte minden szegletében lehet válogatni a koszorúk közül. Az ünnepig több mint egy hét van hátra, az árusok tapasztalatai szerint még nem indult be az igazi piac.

vásárcsarnok

- Egész eddig lappangott, ma indult be. Eddig nagyon keveset árultunk, három napja vagyok itt, ez volt az első nap, amikor azt mondom, hogy érdemes volt kijönni. Most talán már napról-napra mindig jobb lesz – mondta el Spollár Ferencné őstermelő. 

A standokon valóban széles a kínálat, mindenki megtalálhatja az igényének és a pénztárcájának megfelelő kegyeleti díszt.

- Vannak kis koszorúk, 1500 Ft-tól a picik, 3300 Ft-ig. A tálakból vannak 5500-tól 7500-ig, de azok már nagyon szépek, síremlékre – tudtuk meg Vég Józsefnétől, a Garden Center munkatársától. 

A koszorúk mellett az élő növényekből is lehet válogatni, ebben az időszakban az árvácska és a cserepes krizantém a sláger. Utóbbi növényt már 600 Ft-tól lehet kapni, az árvácska ára 300 és 400 Ft között mozog. Gerócs Ferenc őstermelő a Híradónak elmondta: szerettek volna árat emelni, de nem lehetett.

- Az, ami nekünk megfelelő lett volna, azért nem tudtuk eladni. Úgyhogy tavalyi áron áruljuk most is – árulta el Gerócs Ferenc. 

Az árusok a jövő hétre, s az ünnepeket közvetlenül megelőző napokra várják az igazi vásárlói dömpinget.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.